
Örvendetes módon visszhangra talált az Amőba Alapítvány felhívása, mellyel alkotó kisközösségek létrehozására biztatta a háromszéki, illetve egész Székelyföld lakosságát, hogy oldott találkozásokon, a hagyományokra támaszkodva értéket hozzanak létre. A magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) által támogatott A szakkör elnevezésű program keretében 14 csoport, kisközösség jött létre, ebből 13 Kovászna megyében.
2021. december 23., 00:012021. december 23., 00:01
Az NMI által kezdeményezett, Magyarországon igen népszerű programot idén terjesztették ki a határon túli magyarlakta területekre, Erdélyben az EMKE és az Amőba Alapítvány vállalta a szervezéssel járó feladatokat és felelősséget. Utóbbi a székelyföldi szakkörök létrehozásáért felel.
A szervezkedés tulajdonképpen önkéntes alapon zajlik: valamilyen hagyományos mesterségben jártas személyek vezetésével társulhatnak öten, hogy novembertől májusig hetenként egyszer összejönnek – akár egy intézményben, akár egy gyülekezeti teremben vagy lakásban –, és az útmutató alapján alkotnak valamit, amiben a népművészet igazi értékei testesülnek meg. Ehhez minden anyagi hozzávalót, kelléket megkapnak: az NMI nagy értékű, minőségi kellékeket, szépen rendszerezett csomagokat biztosít minden tevékenységhez.
Bereczki Kinga alapítványi igazgató örömmel részletezte lapunknak, milyen tartalmas ez a program, mekkora tudásanyag van felhalmozva benne: a kiscsoportok vezetőinek képzést, mentorálást, valamint a tagoknak a megalkotandó tárgyakról videofilmet biztosítanak, neves mesterek online ismertetik meg őket műhelytitkokkal, új módszerekkel.
Az Amőba Alapítvány 15 csoport kísérését vállalta fel, ebből a mai napig 14 működik, lefedve Kézdiszéket, Erdővidéket és Sepsiszéket: Ozsdolán, Bereckben, Kézdivásárhelyen, Kézdiszentléleken, Csernátonban, Sepsiszentgyörgyön, Miklósváron, Köpecen, Szentivánlaborfalván, Nagyajtán jöttek létre az úttörő kiscsoportok. Kézdiszéken Kis Emese idegenvezető nyújtott nagy segítséget a szervezésben, Erdővidéken a tiszteletes asszonyok bizonyultak vállalkozó szelleműeknek. A Hargita megyei Csíkcsomortánban és a Brassó megyei Apácán is alakult egy-egy szakkör.
A csoportokban hat kézműves tevékenységet művelnek: vesszőfonást, mézeskalácssütést, nemezelést, hímzést, gyöngyfűzést. A csipkeverés a hatodik terület, aminek nálunk ugyan nincs hagyománya, de Bereczki Kinga úgy gondolta, esélyt adhatnak valami új megtanulására: nagyon szép csipke-kiegészítők és gyönggyel kombinált ékszerek elkészítését lehet e foglalkozáson elsajátítani, és erre még lehet jelentkezni, egyelőre csak egy szakkör működik Szentgyörgyön.
Fontos, hogy fiatalok is ott legyenek minden csoportban, de minden korosztályból sok volt a jelentkező: középkorúak, idősebbek is bekapcsolódtak és bevontak maguk mellé az ifjakat is, hogy továbbadják tudásukat.
– Ezek a szakkörök, ahol munka közben beszélgetnek, kávéznak, nem kurzusok, senki nem kap fizetést. A program lényege, hogy az emberek kíváncsisággal, élvezettel kapcsolódjanak be, szembemenve a társadalomban eluralkodó búskomorsággal. Nemzeti szinten lelkesít, megtart, erőt ad, nagyon közel áll a szívemhez – mondta Bereczki Kinga.
A program májusban véget ér, ősszel azonban 14 izgalmas új területekre terjeszkedve újraindul: lehet majd például natúr kozmetikumokat, babakelengyét is létrehozni.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!