Mozgalmas év a GoDanuBionál

Egyéves a gelencei GoDanuBio projekt, amely Gelence részvételét garantálja egy nemzetközistratégia-fejlesztésben. Ez az Interreg Duna Transznacionális Program keretében valósul meg, célja a vidéki és a városi együttműködés újjáélesztésének elősegítése a körforgásos biogazdaság által nyújtott lehetőségek kiaknázásával a Duna-régióban. A rendkívül aktív projekt a községháza új szárnyában működik, három alkalmazottja van, az elmúlt év történéseiről, az idei tervekről Sebestyén Tihamérral, a projekt vezetőjével és munkatársával, Papp Tímeával beszélgettünk.

Bartos Loránt

2022. január 07., 00:042022. január 07., 00:04

– Milyen volt az elmúlt esztendő, mit sikerült megvalósítani?

– 2021 januárjában startoltunk a GoDanuBio projekttel, de hamarosan úgymond melléktevékenységként pályázatírásokkal is foglalkozni kezdtünk. Maga a projekt célja, hogy a fiatalokat megszólítsuk, és különböző vállalkozási lehetőségeket mutassunk be nekik, illetve mi azonosítsunk be lehetőségeket számukra. Féltucatnyi célirányos, összességében pedig tíz rendezvény megszervezésén vagyunk túl. Igyekeztünk mindenkit megszólítani, így a mezőgazdálkodókat, vállalkozókat, fiatal egyetemistákat vagy turizmussal foglalkozókat, de általános projektismertetőket is szerveztünk. Meghívtunk politikusokat, a szakmákkal kapcsolatos pozitív példákat képviselő személyeket, pályázatírókat. Ezeken az eseményeken 30–50 személy vett részt általában, mi arra törekedtünk, hogy véleményt formáljunk, információkat adjunk át, bátorítottuk az embereket, hogy merjenek vállalkozni, ezáltal pedig itthon érvényesülni.


– Említette, pályázatírással is foglalkoznak…

– Nem képezi a projektünk részét, de valóban, felvállaltuk ezt a feladatot is. Tíz pályázatot nyújtottunk be a megyei önkormányzathoz, néhányat a Bethlen Gábor Alaphoz, továbbá két nagy infrastrukturális fejlesztési pályázat megírásában segédkeztünk, ezek a meglévő csatornarendszer befejezésére, illetve bővítésére vonatkoznak. A munkálat befejezésére – ez egy fővonal lefektetésére és egy szennyvíztisztító állomás építésére – vonatkozó pályázat értéke mint­egy 16 millió lej, a másik, amely a hálózat kibővítését tűzte ki célul, egy 23 millió lejes tétel. Ugyanakkor pályáztunk a Haralyt, Zabolát és Hilibet érintő, 7-es számú községi út modernizálására, mindhárom nagy infrastrukturális projektet az országos Anghel Saligny-programhoz nyújtottunk be. Pozitívum, hogy a megyei önkormányzatnál megnyert tíz pályázatot gyakorlatba is ültettük. A Bethlen Gábor Alapnál zömében a helyi civil szervezetek számára pályáztunk, például említhetem a férfi dalárda hangtechnikával való ellátását. Sajnos, a vírusjárvány miatt rendezvények szervezésére nem volt lehetőségünk anyagiakat igényelni. De nyújtottunk be pályázatot az önkormányzat nevében is az orvosi rendelő korszerűsítésére, ugyanakkor olyan fitneszgépek beszerzésére, amelyek tanúsítvánnyal rendelkeznek.


Két pályázatot nyújtottunk be a Norvég Alaphoz, az egyik tervek és műszaki dokumentáció elkészítése a községi utak teljes körű korszerűsítésére. A másik projekt értéke nagyobb, mintegy 270 ezer euró, ez a központi és felszegi iskola, illetve a sportcsarnok modern fűtésrendszerrel való ellátását célozza. Olyan rendszerben gondolkodunk, ami a községházát vagy épp a központi óvodát is ellátja fűtéssel, és biomasszával működik. Ez a pályázat tartalmazza a logisztikai eszközöket is: traktort, önrakodót, utánfutót és még sorolhatnám.


Múlt év elején az Országos Beruházási Alapnál több pályázatot nyújtottunk be, például bölcsőde építésére, utak korszerűsítésére. Mint látszik, több vonalon pályázunk, annak reményében, hogy minél több pénzt le tudjunk hívni Gelencének, ezzel a tevékenységgel az önkormányzat munkáját segítjük.


– Mire sarkallják a fiatalokat?

– Mindezek mellett persze zajlik a fő tevékenység: minél több ismeret, tudás átadása a fiatalok számára. Inkább a biogazdálkodás előnyeit mutatjuk be. Sepsiszentgyörgyön megtartott előadásunkon a mezőgazdasági minisztérium, illetve a honi klaszterek szövetségének a képviselete is jelen volt, ők a GoDanuBió partnerei. A fiatalokat minden nap bombázzuk információkkal, ismertetjük a start up lehetőségeket, a vállalkozásindítással kapcsolatos tudnivalókat. Elindult az Innotech Student program, amely egyetemisták számára nyújt esélyt vállalkozás beindítására, támogatási lehetőségekkel. Kurzusokat szerveznénk, ahol bemutatjuk, miként kell elindítani egy vállalkozást. A másik kategóriát – a munkavállalókét – is érintjük, számukra is tanfolyamokat szervezünk, legyen szó biztonsági őr-, zöldterület-karbantartó-, bolti eladó- vagy akár pincérképzés területről.

Galéria

– Milyen hatása volt az előző konferenciáknak?

– Amikor legutóbb egy pályá­zat­író volt jelen és tartott előadást, akkor öt vállalkozóról tudok, akik megkeresték őt Gelencéről. Pozitív foganatja volt a fiatalok körében is, épp most várok egy helybeli egyetemistát. Nem ő az egyedüli, négy-öt vállalkozó szellemű fiatal van, aki saját céget indítana. Start up lehetőségeket azonosítottunk be, kezdjük a dokumentumokat beszerezni, az iratcsomókat összeállítani.

– Milyen terveik vannak az idei évre?

– Van egy próbálkozásunk – de ez még nyitott kérdés – egy rövid értéklánc beindítására. Ennek részeként a műemlék templom szomszédságában lévő piacot szeretnénk új eszközökkel ellátni és népszerűsíteni a helyi termékeket. Ezen kívül várjuk, hogy legyenek elérhetőek az országos helyreállítási terv (PNRR – szerk.) kiírásai, ez az önkormányzatot érinti. Pályáznánk továbbá az esztelneki székhelyű Angustia-LEADER Egyesületnél egy útkarbantartó gép beszerzésére. Emellett a megyei tanácsnál és a Bethlen Gábor Alapnál is pályáznánk, amint az lehetséges. Magyarán minden lehetőséget megragadunk, ami a község és a közösség javára válik.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés