Moldvai édes emlékek

Édes Moldvának nevezik a románok a keleti területüket, utalás az ottani emberek lomha, szelíd jellemére. Jól van így is – legyintenek mindenre. Ott voltunk öt évig.

1. Évzáró – a feleségem búcsúztatja a nyolcadik osztályát. Libasorban jönnek a nebulók virágokkal, búcsúkönnyek meg a többi. Csak az egyik fiú, a szemüveges okoska nem. Az ünnepély után megvárja az oszit, privátban megöleli, egy nagy cuppanóst nyom az arcára, hosszasan a szemébe néz, és azt mondja: tulajdonképpen csak nyolc év közöttünk a korkülönbség! Mi tagadás, igaza volt!
2. Augusztus, bemegyek az iskolába, látom, hogy a vezetőség ugyancsak vakarja a kollektív fejét. Mi a baj?– kérdem. – A tavaly egy vidéki fiú beiratkozott kilencedikbe, de néhány nap után egyáltalán errefelé sem jött. Most meg itt van az apja, kéri a gyerek dossziéját, hogy egy közelebbi iskolába írassa be újra kilencedikbe. – És hol a baj? – Hát itt a bibi. A gyerek minden tantárgyból le van zárva, és most már tizedikes. Na, most meg kell győzni a papát, hogy ha ilyen zökkenőmentesen eltelt egy év, ne idegeskedjen, még egy gyorsan eltelik…
3. Minden népnél vannak nyelvi furcsaságok. A magyar fizetőpincér nem fizet, sőt, a sétálóutca sem sétál. Miért lenne az édes Moldva kivétel? Ott a kicsinyítő képző nagyúr. Nem supát, levest esznek, hanem supicát, levesecskét. Nem sarmalét, töltött káposztát, hanem sărmăluțát, töltöttkáposztácskát. Nem acumot mondanak, vagyis most, hanem acușicát, amolyan rögtönöcskét. A nevek is érdekesek: Avădanei, vagyis az özvegyasszonyé. Apreotesei, a papnéé, az anya mindig biztos, ugyebár. A férfinevek is kicsinyítő képzősek, mindenütt ott van az „-el”: Maricel, Dorel, vagyis Vágyacska, Viorel (az kb. Ibolyácska), Mugurel (Rügyecske). Volt a tizedikben egy roma fiú, képzeljétek el Bubbát a Forrest Gumpból kicsiben, azt úgy hívták, hogy Dunărel Oituz, tehát Dunácska Ojtoz, mármint az Ojtozi-szoros!

A legrejtőjenősebb mégis a városka egyetlen látszerésze volt. Egy szemüveges, intelligens arcú törpe férfi, maximum egy-negyven. Műhelyének ablakában egy rongyos kartonlap virított, rajta a nyitvatartási időrend és a mester neve: Curulet Vasilică. Ami magyarul, ne tessék haragudni, de pontosan annyi, mint – nagyon elegánsan mondva – Popsika Lacika.