Mit tanultál?

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Tamás Réka

2020. december 31., 00:202020. december 31., 00:20

Utolsó napja az évnek. 2020. december 31. Mindenki fellélegzik, miközben kiveszi a forró olajból az estére készített bundáshúst. Egy pillanatra megállunk, és visszagondolunk az elmúlt évre.

Egy évvel ezelőtt épp a barátaimmal indultunk szilveszterezni, iszonyatosan nagy volt a készülődés: sült a négerfog a sütőben, anyukámmal kavartuk a majonézt a töltött tojáshoz, és már minden piros alsónemű elő volt szerelve, hogy szerencsés legyen a következő év.

És talán a 2020 rengeteg mindent elvett tőlünk, de pont annyi mindent is adott, csak másképp. Megtanított a távolság ellenére kitartani, türelemmel kivárni a jót, a szépet. Csendben ülni a telefon előtt, és meghallani Jézus tanítását. Nem menni ki esténként a barátainkkal, hanem kivárni, amíg találkozni tudunk. Engem erre tanított ez az egy év: várni és kivárni. Mindent, amire úgy érezzük, szükségünk van, és máskor pillanatok alatt megkaphatunk.

Rájöttem arra, hogy eddig egyáltalán nem voltam türelmes ember, de ez volt az év leckéje számomra. Úgy érzem, sosem voltam ennyire erős, ennyire magabiztos és ennyire együttérző, mint ma, december 31-én. Voltak nehéz napjaim, amikor sírva ébredtem, elővettem a napi bölcsességek könyvemet, elolvastam az idézetet, letöröltem a könnyeimet, felvettem a mosolyom és tovább mentem.

Volt olyan időszak is, amikor csak arra vágytam, hogy beszélgessek olyan emberekkel, akik számára fontos vagyok, máskor pedig csak feküdtem egyedül csendben, mindenkit kizárva a hétköznapjaimból.

Érdekes dolgokat tapasztalunk meg, amikor nem pörög körülöttünk az élet, mert ráébredünk, hogy nem csak egy fesztivál, egy este a barátokkal és a szerelmeddel való mindennapi találkozás tehet boldoggá, hanem már egyetlen boldog gondolattal is megváltoztathatod az életed. És mi lesz a legfontosabb számomra 2021-től? Egy ölelés, amelyre hónapok óta vágyom, egy mosoly, amely bevilágítja napjaimat, egy csók, amely az egekbe röpít, egy barát, amely támogat és a család, aki sosem hagy magadra.

Egyvalami biztos, hogy bármi, amiben hiszünk és amit kérünk, megvalósul. Az életünk rajtunk múlik, a körülményektől eltekintve. Mi döntjük el, hogy már ma boldogok leszünk, vagy holnapra halasztjuk. Nincsenek reménytelen helyzetek, ha ma még így érzed is. Örülj, hogy ismét egy évvel öregebb lettél.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés