Mirel Rădoit választotta kedden a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága az Európa-bajnoki pótselejtezőjére készülő válogatott szövetségi kapitányává - közölte az Agerpres hírügynökség.
2019. november 26., 14:442019. november 26., 14:44
Az ellenszavazat nélkül megválasztott 38 éves szakember 2018 márciusa óta a román U21-es válogatottat vezette. Csapata az idei korosztályos Európa-bajnokságon bejutott az elődöntőbe, és 56 év után kivívta Románia olimpiai részvételét.
Mirel Rădoi labdarúgó pályafutása nagyobbik részében a bukaresti Steaua játékosa volt, majd Szaúd-Arábiában és az Egyesült Arab Emírségekben futballozott, 67 alkalommal öltötte magára a román válogatott mezét.
Edzőként 15 mérkőzésen ült az U21-es válogatott kispadján, csapata kilenc mérkőzést megnyert, három döntetlenre végződött.
A román válogatottat az Eb-selejtezőben Cosmin Contra irányította, aki azonban lemondott, miután csapata csak csoportja negyedik helyén végzett. Márciusban Románia Izlandon, Magyarország Bulgáriában játszik pótselejtezőt. Ha mindkét csapat győz, a budapesti Puskás Arénában sorra kerülő mérkőzésükön dől el, hogy melyikük vehet részt a 2020-as - részben budapesti és bukaresti rendezésű - Európa-bajnokságon.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!