Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2021. január 21., 00:152021. január 21., 00:15
A Versenytanács által közzétett vizsgálat eredményeivel kapcsolatban, amely a faanyag beszerzés piacát elemezte 2011–2016 között, a HS Timber Productions a következő pontosításokat teszi:
A HS Timber Productions Kft. megállapodott a Versenytanács által kezdeményezett vizsgálat békés rendezésében.
A 2011–2016 közötti belső beszerzési eljárások alapos vizsgálata után, nemzetközileg elismert szakértők támogatásával, a vállalat bizonyos szabálytalanságokat azonosított, és haladéktalanul meg is tette a szükséges intézkedéseket azok orvoslására. Ezt követően minden részlegvezető rendszeresen részt vett antitröszt eljárásban jártas szakértői képzéseken.
A vállalat jelmondatának szem előtt tartása, miszerint „Minden nap jobbá válunk” és a civil partnerek építő kritikája sokat segített abban, hogy elfogadjuk a fenntarthatóság és az antitröszt-elvek legmagasabb szintjét. Ezt beépítettük a vállalat magatartási kódexébe, és kötelezővé tettük minden alkalmazott számára. Ezzel a közös megegyezéssel ezt a fejezetet cégünk történetében végleg lezártnak tekintjük.
E közös megegyezésre alapuló döntés egy tényleges eseményre vonatkozik, amely 2011 és 2016 között zajlott. Azóta a vállalat folyamatosan javította a kellő gondosság elvén alapuló (Due Diligence) rendszerét, és rendkívül egyértelmű szabályokat és irányelveket szabott meg.
A HS Timber Productions Romániában egy sor intézkedést hajtott végre a biztonságos szállítói lánc létrehozása érdekében. A vállalat minden szállító számára kötelezővé tette a magatartási kódex tiszteletben tartását, amely fenntartható üzleti modellt biztosít nehéz körülmények között is.
A HS Timber Productions egyik alapelve, hogy mindig a vonatkozó törvények és rendeletek szerint jár el. A cég számára a törvények betartása kulcsfontosságú az ország iparának és versenyképességének fejlődése szempontjából.
(közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!