2017. július 27., 00:172017. július 27., 00:17
Azt hiszem, hogy az Európát megnyomorító embercsempészet nem az egyedüli veszélyforrás, amivel számolni kell. Van itt medvecsempészet is, csak éppen azt nem tudni, ki vagy kik állnak ennek háta mögött. Kinek érdeke – mert valakinek az! –, hogy olyan helyeken is megjelenjenek a nagyvadak, ahol eleddig soha elő nem fordultak.
Szülőfalum teljes megriadt lakossága bizonyíthatja, hogy ott, a Nagyküküllő partján, Udvarhely és Keresztúr között soha medve meg nem fordult, esetleg időnként, ha vándorcirkusz járt arrafelé. Most aztán cirkusz lett ott az egész élet, mert bizony öt–hat medve is lesben áll, éjjelente ott bolyonganak a kertekben, udvarokban, a nyílt utcán, s immár nincs az a zaj, dobpergés, ordibálás, ami elűzné őket. Ha máskor este kezdődött a sétálás, a szomszédolás, a kocsmázás, a diszkózás, a vizitába járás, mára mindez megszűnt. Ahogy lefelé indul a Nap, mindenki igyekszik haza, az egyáltalán nem biztonságos házba, mert vadállat barátunk megfordulja magát a bejárati ajtó előtt is.
Sőt, talán az egyetlen migráns, amelyik művelődni is akar: egyik reggel ott üldögélt az iskolakapuban, s a kenyeret szállító fiatalember inkább visszafordult, minthogy kenyérrel kínálja a komát. De bejárt őkeme a tanács udvarára, átlépett a helyi rendőrség kerítésén is! A falu egyik felében jóformán nem maradt tyúk, csirke, mindet felfaltak, méhkaptárakat borogattak, szerencsére disznót egyre kevesebben tartanak.
Mindenki jól tudja, hogy a medve előtt nincs titok. Ám titok az, honnan és hogyan kerültek oda, ahol a közelben jókora erdő sincs, a szomszédos településeken pedig nem észlelték ilyen nagy számban őket.
Nem is húzódnak el messzire: a bátrabbak tudni vélik, hogy egyikük bocsaival a régi vasútállomás közelében, a folyópart bokros részén tanyázik, a másik a valamikori kedvenc fürdőzőhelyen, a harmadik a Küküllő és az egyik patak összefolyásánál, a falu szívében. Legalább öt–hat állatról beszélnek, amelyek esténként, éjjelente egyszerre riogatják a falu lakóit, akik már aludni sem mernek. És reszketve gondolnak arra, ha kiürülnek az ólak, a kamrák következnek. És egyre nagyobb meggyőződéssel mondogatják, hogy vagy Brassó, vagy Gyergyó környékéről szállították nekik ezt a nem kívánt ajándékot.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!