
Negyedik alkalommal szervezik újra idén az Ifjúsági Klub Újfaluért – IKÚ Egyesület tagjai az adventi gyertyagyújtás ünnepségsorozatot. Az esemény helyszíne minden évben a község önkormányzatának udvara. Hétről hétre egy-egy tematika köré építik fel a szervezők az esemény programját.
2021. december 02., 00:192021. december 02., 00:19
Első hétvégén Demeter Norbert, az egyesület elnöke intézett beszédet az ünneplőkhöz, melyben hangsúlyozta, hogy a várakozás időszakát használja ki mindenki, fordítson több időt szeretteire és barátaira. Azzal a példával szemléltette kijelentését, hogy az ikúsok – így szólítják egymást a tagok a csapaton belül – napról napra nagyon sokat dolgoznak közösen azon, hogy ötleteiket megvalósítsák, viszont egymásra mégis jut idő, barátként, hiszen azokká váltak.
Az est második kiemelkedő pontja, a szimbolikus gyertyagyújtást követően, a mézeskalácsfalu bemutatása volt. A fiatalok mézeskalácsból kisütötték Mikóújfalu összes középületét, majd bevonták a lakosokat is olyan formában, hogy meghirdették azt a lehetőséget, hogy bárki kisütheti saját otthonát. Több jelentkező munkájával bővült a „kiállítás”, mint amennyire számítottak az ötletgazdák. A mézeskalács falu makettjét legközelebb december 25-én tekinthetik meg az érdeklődők a helyi kultúrotthonban.
A fiatalok buzdítanak következő hétvégére is mindenkit, hogy vegyenek részt a közös gyertyagyújtáson. Ajánlják, hogy minden szülő vigye el gyerekeit is, hiszen nagy valószínűséggel a Mikulás is ellátogat az eseményre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!