Mesevarázs

Péter Sándor

2022. október 28., 00:402022. október 28., 00:40

Ezúttal nem a varázsmeséről lesz szó, annál szélesebb az a kör, amelyet éppen a mesék kapcsán érinteni akarok. Adott tehát egy mesemondó verseny, jelen esetben a megye, azaz Háromszék legjobb mesemondói közül a XI–XII.-es diákok részvételével, akik úgymond otthon, szűkebb körben bebizonyították, számukra a mesélés szinte mindennapos cselekedet. Az elhangzott mesés történetekből kiindulva arra következtethetünk, otthon is akadnak hallgatóik, és nem csupán a versengés kedvéért öltöztek szép népi ruhába, mert az így illik, hanem bizonyára át is érzik ennek a viseletnek a hozzáadott értékét. És milyen csodálatos!


Bár más-más intézményt, más-más táj­egységet képviseltek, egy dologban nagy összhangot mutattak: kivétel nélkül humoros mesét, vidám történetet adtak elő. Hol erőteljesebben, hol visszafogottabban hangzottak el a mondatok, s a táltos királykisasszony meg a sóhiány miatt étvágyát veszítő király, a csalafinta cinkotai kántor, a lakodalmas Péter, az okos Zsuzsi, az ördögöt megfutamító szegény ember, az ablakot becsapó szél, no meg a kétszer is vétkező asszony olyan mindennapi szereplői a falusi életnek, hogy bárhol is megfordulnak, mosolyt és jókedvet fakasztanak.


Ennek a versenynek, persze, lesz folytatása, az országos döntő, amelyen legalább annyian méretkeznek meg, mint a Puskás Tivadar Szakközépiskolában tartott megyei „összecsapáson”. Így hát nagy vonzereje mellett ki kell emelnünk a rendezvény igen nagy jelentőségét egyrészt a magyar népköltészet, a meseirodalom, a balladavilág felülmúlhatatlan szépségének megcsillogtatása terén, másrészt anyanyelvünk páratlanul szép kincsestárának, erejének felmutatásában.


Végezetül álljon itt azoknak a neve, akik ezen az országos megméretkezésen megyénket képviselik. Mesemondók: Pálfi István Győző V. osztályos (Vargyas), Pătrânjel Viktória VI. o. (Kovászna), Kerekes Beáta VII. o. (Torja), Mike Zsuzsanna VIII. o. (Kézdialmás), Rancz-Gyárfás Gergő IX. o. (Kézdivásárhely), Tamás Katinka X. o. (Sepsiszentgyörgy), Balázsi Dorka XI. o. (Sepsiszentgyörgy), Moroianu Ana XII. (Sepsiszentgyörgy).


Balladamondók: Puskás Cynthia Laeticia (Kézdivásárhely,), Jakab Nóra (Kézdivásárhely), Török Tamara (Sepsiszentgyörgy). Balladaéneklők: Balázs Gergő VIII. o. (Sepsiszentgyörgy), Nagy Réka Anna VIII. o. (Sepsiszentgyörgy), Finta Eszter Gyopár V. o.(Barátos), Mátis Adrienn IX. o. (Sepsiszentgyörgy), Kovács Sára XI. o. (Sepsiszentgyörgy), Hodor Balázs XII. o. (Sepsiszentgyörgy).
Az országos döntőt pár hét múlva tartják Sepsiszentgyörgyön.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust