Továbbra is Sepsiszentgyörgyön a legnépszerűbb a Székelyföldi Diákigazolvány. Az idénre (októbertől) 3600 tanuló és egyetemista váltotta ki a SIC Cardot.
2017. március 29., 00:232017. március 29., 00:23
Továbbra is Sepsiszentgyörgyön a legnépszerűbb a Székelyföldi Diákigazolvány. Az idénre (októbertől) 3600 tanuló és egyetemista váltotta ki a SIC Cardot.
A diákigazolvány Székelyföld egész területén biztosít kedvezményeket a fiataloknak.
– A nemzetközi gyakorlatból ihletődve tavaly októbertől két évre érvényes kártyákat bocsátunk ki. A legnagyobb érdeklődés májusban van a kártyák iránt, a felhasználók ugyanis azt tapasztalták, hogy a legnagyobb kedvezményeket külföldön lehet igénybe venni, az egyszerű román diákigazolvány ugyanis papíralapú és egynyelvű, ezért viszonylag kevés helyen fogadják el – magyarázza Zsigmond József, a SIC Card Egyesület vezetője.
A kártyát természetesen a helyi és erdélyi kulturális intézmények is elfogadják, és általában 50 százalékos kedvezményt biztosítanak a belépőjegy vásárlásánál, de használni lehet a Cityplex mozihálózat összes kirendeltségénél, illetve egyes kávézókban és szórakozóhelyeken is. A kezdeményezők átalakítást terveznek a rendszeren, hogy ne „csak” passzív segítséget nyújtson a kártya, hanem bizonyos szolgáltatásokat interaktív módon is igénybe lehessen venni. Ugyanakkor több vállalkozót is meggyőznének arról: nekik is hasznos, ha a SIC Card partnerei.
A diákigazolványt 7 éves kortól 35 éves korig lehet igényelni a www.diakigazolvany.ro honlapon vagy személyesen a partnerirodákban: Sepsiszentgyörgyön a Háromszéki Önkéntes Központban, Kézdivásárhelyen a Vigadóban. A Székelyföldi Diákigazolványt négy évvel ezelőtt a Centrum Studiorum Egyesület vezette be Zsigmond József helyi tanácsos javaslatára. Az elmúlt esztendőben több mint hatezer fiatal vette igénybe a kártyát.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!