
Bulgáriában kimutatták a koronavírus átterjedését egy terhes nő és magzata között, közölte kedden Ilijan Trajanov, Pazardzsik városi kórháza szülészeti-ginekológiai osztályának vezetője a NovaTV bolgár televíziónak adott interjújában.
2021. január 21., 12:202021. január 21., 12:20
Az anya megfertőződése a koronavírussal, a magzat kórképe (a terhesség alatti növekedés-visszamaradása, illetve a magzatvíz csökkenése volt megfigyelhető), valamint az újszülött kislány szervezetében laborvizsgálatok során kimutatott antitestek megerősítik következtetésünket, hogy a gyermek a méhen belül fertőződött meg – mondta az orvos.
Trajanov szerint a 28 éves anya a terhesség nyolcadik hónapjában fertőződött meg koronavírussal a múlt év végén. Köhögés mellett láz tünetei jelentkeztek nála.
A magzat növekedés-visszamaradása miatt császármetszést kellett végrehajtani a természetes szülés várt időpontja előtt két héttel. Az orvos elmondása szerint a kislány 2,75 kilogrammal és 46 centiméterrel jött világra. Hozzátette, hogy jelenleg mind az anya, mind gyermeke otthon van, jól vannak, a következő napokban a kislányon még további laborvizsgálatokat végeznek el antitestek kimutatására.
A TASZSZ orosz hírügynökség megjegyzi, hogy a koronavírus-fertőzésről szóló tudományos publikációkban a magzat méhen belüli közvetlen megfertőződésének esetét eddig még nem igazolták.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!