
A koronavírusos betegek számára elkülönített kórházi ágyak megyénkénti kihasználtsága 4 százaléktól (Mehedinţi) és 39 százalékig (Suceava) terjed, Bukarestben és Ilfov megyében együtt 16 százalékos - közölte szerda este a sajtóval Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.
2022. január 20., 08:272022. január 20., 08:27
[reklam]
Az adatoknak azért van jelentősége, mert a hatályban lévő szabályok szerint az iskolák bezárása a Covid-betegeknek szánt kórházi ágyak megyénkénti leterheltségétől függ.
A miniszter elmondta, hogy a keddi adatok szerint a kórházakban ápolt 3896 Covid-beteg közül 337 (8,6 százalék) gyerek. Hozzátette, hogy az adatok szerdán nem módosultak.
Emlékeztetett arra, hogy Románia lakosságának 17,6 százaléka kiskorú. Ez azt jelenti, hogy a kórházban ápolt koronavírusos gyerekek aránya a gyerekek országos arányának a felénél is kisebb.
Egyelőre nem terheli le a koronavírus-járvány ötödik hulláma a hazai kórházak intenzív terápiás részlegeit - számolt be szerda este Raed Arafat.
Ploieşti-i sajtótájékoztatóján a katasztrófavédelmi államtitkár elmondta, az intenzív osztályon ápolt Covid-betegek száma jelenleg meghaladja az 500-at, és van kapacitás további páciensek kezelésére.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a napi fertőzésszámok növekedésével a súlyos betegek száma is növekedhet. Szerdán például már 43-mal emelkedett a intenzív terápiás kezelésre szoruló páciensek száma a korábbi 20-30 helyett. "A mi feladatunk az, hogy ha szükséges, folyamatosan növeljük az intenzív osztályok kapacitását" - jelentette ki.
Kérdésre válaszolva Arafat elmondta azt is, hogy a hatóságok nem terveznek újabb járványügyi korlátozásokat. Az államtitkár arra kért mindenkit, hogy tartsa be a jelenleg érvényben lévő szabályokat.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!