
Bombariadó volt a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalban szerdán délelőtt.
2020. augusztus 26., 13:242020. augusztus 26., 13:24
A rendőrség jelenleg is a helyszínen van, a táskát, amelyben az állítólagos bomba van, tűzszerészek vizsgálják.
Tóth Birtan Csaba alpolgármestertől annyit tudtunk meg, hogy egy ismeretlen besétált a polgármesteri hivatalba, ott hagyott egy táskát és azt mondta bomba van benne, majd elszaladt.
FRISSÍTÉS!
Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere a szerdai bombariasztással kapcsolatosan lapunknak elmondta: úgy tűnik, egy álriasztással kavarták fel a város életét, információi szerint a hatóságok azonosították is a tettest, akit éppen kihallgatnak.
„Biztosan ki fog derülni, hogy mi vitte rá erre az illetőt, erről a hatóságok majd nyilatkoznak. Szomorúnak tartom, hogy ilyesmi történik Sepsiszentgyörgyön, ugyanakkor örülök annak, hogy egy állriasztás volt” – összegezett Antal.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!