
Advent harmadik vasárnapja délután a zuhogó eső ellenére is megtelt élettel a sepsiszentgyörgyi vártemplom udvara a jótékony céllal megszervezett karácsonyi forgatagon, bizonyítván, hogy a szeretetből fakadó segítőkészség nem hátrál meg az eléje tornyosuló akadályok elől.
2021. december 14., 00:092021. december 14., 00:09
A vártemplomi református gyülekezet igyekezete eredményeként ötletes kézműves termékek, szemet-szájat ingerlő mézeskalácsok, gőzölgő tea és forralt bor, ínycsiklandó pánkó kínálta magát a várfalak tövében hullámzó sokaságnak. Lelki táplálékkal pedig a nyáron összeácsolt színpadon gyertyagyújtás után fellépő gyerek és felnőtt énekkarok látták el a jelenlévőket. Kolcsár Linda és az ovisok, a Református Gimnázium alsó és felső tagozatos tanulói, valamint a Presbiteri és Vártemplomi Kórus tagjai ajkáról szárnyalt a dal. Búcsúzóul Hajdú Lóránd léleksimogató orgonajátékában gyönyörködhettek a zenekedvelők.
„A begyült adományokat a fiatal kora ellenére súlyos betegséggel küszködő állatorvos, dr. Kovács Benedek kórházi kezelésére fordítjuk. Meggyőződésem, hogy a jó cél érdekében megvalósult összefogás által mindannyian tisztábbá váltunk, méltóvá a hamarosan megszülető Jézus befogadásához” – nyilatkozta lapunknak Dénes Előd, a vártemplomi lelkipásztorok egyike.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!