
Háromszéki tanintézmények is csatlakoztak a csíkszeredai Kájoni János Megyei Könyvtár által szervezett 14. nemzetközi felolvasómaratonhoz, amelynek keretében Nemes Nagy Ágnes alkotásait szólaltatták meg. A megyeszékhelyi Benedek Elek Napközi Otthon óvodásai is megünnepelték az olvasás napját, otthonról hozott meséskönyveiket mutatták be.
2022. február 25., 00:062022. február 25., 00:06
Évről évre a magyar irodalom egy-egy kiemelkedő alkotójának életműve szólal meg a csíkszeredaiak által kezdeményezett felolvasómaratonon. Idén Nemes Nagy Ágnes alkotásaiból olvastak fel születésének 100. évfordulója alkalmából. Hét országban összesen 37 733 felolvasó csatlakozott az eseményhez, megyénkből 1626-an.
A kézdikővári ,,Kovács Ferenc’’ Gimnázium az elmúlt években több alkalommal is bekapcsolódott a rendezvénybe.
– A gimnazisták bemutatójukkal ismertették az évfordulós életének főbb mozzanatait. A tantermekben mintegy 75 gyermek és 11 pedagógus aktívan vett részt a rendezvényen, ahol hangos felolvasásokat és megzenésített változatokat hallhattak. Az eddigi évekhez hasonlóan minden résztvevő egy könyvjelzőt kapott emlékbe, számolt be Hodor Enikő. A pedagógus ugyanakkor kiemelte, hogy iskolájuk a lehetőségekhez mérten ebben a tanévben is fontosnak tartotta a karácsonyi ünnepségek megszervezését, az ovisoktól kezdve minden osztály előrukkolt egy-egy műsorral vagy éppen kézműves tevékenységekkel az ünnep alkalmából.
– A Globális Nevelés Hete, bár nem fizikai jelenléttel zajlott, de változatos módon sikerült körüljárni a kiválasztott tematikát. Iskolásaink várva várják a farsangi ünnepséget és a korcsolyázási programot, amelyre sor kerül nemsokára – tette hozzá Hodor Enikő.
Olvasás napja az oviban
Idén február 15-én a Benedek Elek Napközi Otthon munkaközössége egyidejűleg és egyöntetűen bólintott rá, hogy: igen, az olvasás nemzetközi napját meg kell tartani, úgy, hogy ne csak a gyerekekben, de a felnőttekben is tudatosuljon, hogy az olvasási készség kialakításának egyetlen módja kisgyermekkorban a példa, a mintakövetés, ugyanis az óvodás gyerekek utánoznak a játékukban mindent, amit látnak. Nemcsak azt, hogy hogyan olvas a felnőtt, hogy szemüveget tesz és távol tartja a könyvet, hanem azt is, hogyan fogja meg a könyvet, hogyan forgatja, hogyan keresgél benne.
Jó példa erre, amikor játszótéren anyuka elmeséli, hogy minden este két mesét is elolvas gyerekének, kisgyereke pedig eljátssza a babasarokban, hogy cumisüveg, villanyoltás aztán alvás legyen.
Furcsa fintora a sorsnak, hogy ez az a kor, amikor nincsenek titkok, az élet gyerekeinkben tükröződik vissza, és kegyetlen vagy éppen kegyes képet mutat.
A Benedek Elek Napközi Otthon óvónői előző nap arra kérték a gyerekeiket, hogy minden gyerek hozza be a kedvenc mesekönyvét. Reggel nemcsak a kisgyerekek, de az óvó nénik szeme is mosolygott, hiszen minden óvodába érkező gyereknek volt mesekönyve, és be tudta mutatni társainak.
Az óvó nénik örömmel nyugtázták, hogy a kedves szülők mind a magyar, mind a világ gyerekirodalmában jártasan mozognak, hiszen volt kisgyerek, akinek Nyúl Péter kalandjait olvassák szülei, de Benedek Elek-mesekönyvek, Fórizs Ferenc Rita kortárs írónő vagy magyar, illetve román népmesekönyvek is nagy számban érkeztek bemutatásra.
Köszönet minden kedves Benedek Elek napközi otthonos szülőnek, hogy segítette munkánkat, minden kolléganőnek, elsősorban Damian Diananak a közösségben való gondolkodásáért és Szőcs-Nagy Tímeának plakátkészítési munkájáért, hogy az olvasás kalandjaira buzdították a gyerekeket, és felhívták mindannyiunk figyelmet arra, amit Csukás István így fogalmazott meg: „Nagyobb csodát nem tudok elképzelni, mint hogy a fehér papíron a fekete betűk megelevenednek. Megindul a fejben a képzeletmozi. Az olvasás a legfontosabb.” Kádár Enikő óvodavezető
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!