
Megszűnt a külföldről Angliába utazók érkezés utáni koronavírus-tesztelési kötelezettsége pénteken.
2022. február 11., 10:572022. február 11., 10:57
Az új szabályozás brit idő szerint hajnali 4 órakor, közép-európai idő szerint 5-kor lépett érvénybe, és a koronavírus ellen teljes körűen beoltott utasokra vonatkozik.
Ezzel teljesen megszűntek az Angliába utazók koronavírus-tesztelési kötelezettségei.
Január első hetéig a beutazóknak az indulás előtt is koronavírustesztet kellett végeztetniük, az érkezés után pedig PCR-szűrésnek kellett alávetniük magukat, és ennek eredményét elkülönítésben kellett megvárniuk.
Az indulás előtti kötelező tesztet az idei év elején már eltörölte a brit kormány, és nem sokkal később az érkezés utáni PCR-teszt elvégzésének kötelmét is feloldották, de az érkezés utáni második nap végéig el kellett végeztetni egy gyorstesztet.
A brit kormány január végén hozott döntése alapján azonban péntektől ez az utolsó tesztkötelezettség is megszűnt a teljes körűen beoltott beutazók esetében.
Grant Shapps brit közlekedési miniszter az új szabályozást ismertetve annak idején úgy fogalmazott: egyértelművé vált, hogy az utazáshoz kötődő koronavírus-tesztelés fenntartása már nem jár gyakorlati haszonnal a teljes körűen beoltott utasok esetében.
A teljes körű beoltottságot a brit kormány jelenlegi meghatározása szerint két beadott oltási adag, illetve az egykomponensű Janssen-vakcinából értelemszerűen egy beadott dózis jelenti.
A brit kormány jelenleg a Covaxin, a Moderna, a Janssen, a Novavax (Nuvaxovid és Covovax), az Oxford/AstraZeneca, a Pfizer/BioNTech, valamint a kínai Sinopharm és Sinovac oltóanyagait ismeri el.
A nem teljes körűen beoltottnak számító beutazóknak sem kell péntektől az angliai érkezés utáni második tesztet elvégeztetniük. Ezt az eddig érvényes szabályozás alapján az érkezési utáni nyolcadik napon kellett megcsináltatni.
A nem teljesen beoltottaknak péntektől a beutazáshoz az indulás előtti két napban elvégzett koronavírusteszt negatív leletét kell felmutatniuk, és az érkezés utáni második nap végéig is egy PCR-tesztet el kell végeztetniük. Ennek a tesztnek az időpontját még az indulás előtt le kell foglalniuk.
Nekik sem kell azonban angliai érkezésük után elkülönítésbe vonulniuk, csak abban az esetben, ha a beutazás utáni PCR-teszt eredménye pozitív.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!