Megszűnt a piaci verseny

Az áram ára tízszeresére nőtt, a szolgáltatók is hatalmas veszteségeket könyvelnek el, a Versenytanács fokozottan figyel majd arra, hogy tavasszal, amikor lejár az energiaárak befagyasztása, ne a lakossággal fizettessék meg a veszteségeket, mutatott rá Gyerkó László.

Kovács Zsolt

2021. december 22., 00:252021. december 22., 00:25

A Versenytanács tagja lapunk érdeklődésére hangsúlyozta, figyelni kell, hogy március 31-e után korrekt és valós legyen az energiaár-megállapítás.

Nagy-Bege Zoltán, az Országos Energiaszabályozó Hatóság (ANRE) alelnöke egy szakmai fórumon arról beszélt, hiába kúsztak csillagászati magasságokba az energiaárak, a szolgáltatók tényleg „nagy veszteségeket” könyvelnek el, soha nem volt ennyire bonyolult a helyzet az energiapiacon. Hangsúlyozta, senki nem számított arra, hogy az idei év második felében az áram ára megawattóránként 300 euróra, a földgáz ára 130 euróra nő a 2020-ban jegyzett 30–40, illetve 3–4 euróról. Nagy-Bege Zoltán szerint az árak maximálásáról és a drágulások kompenzálásáról szóló törvény módosítása nélkül súlyosbodhat a helyzet, mert a jogszabály ebben a formájában a fogyasztóknak és szolgáltatóknak sem kedvez. Emlékeztetett: az ANRE korábban jelezte a törvény tervezetével kapcsolatos kifogásait a döntéshozóknak, de nem szívlelték meg a hatóság véleményét. A szakember kijelentette: elsősorban a szolgáltatókra kivetett többletadó és az ármaximálás hat kedvezőtlenül az energiapiacra. Utóbbi megszünteti az amúgy is törékeny piaci versenyt, és a helyzet nem normalizálódik a jövő év áprilisától, amikor megszűnik az árak korlátozása, ehhez legalább egy évre lesz szükség. A szakember kitért egyúttal arra is, hogy Románia a termelési és elosztási kapacitásának növelésével, a Fekete-tengeri földgáz kitermelésével, alternatív energiaforrásokba történő beruházásokkal léphet túl az energiaválságon.

Az elmúlt hónapokban foganatosított jelentős emelések után sorra értesítik a romániai energiaszolgáltatók a további, sok esetben 200 százalékos drágításról a fogyasztókat.  „Az energiaárak rohamos növekedésére megoldást kellett találni, ezért döntöttek az árak átmeneti befagyasztása mellett” – mutatott rá Gyerkó László. A Versenytanács tagja kifejtette, ez szükséges rossz a piaci verseny szemszögéből, ám ez egy közösen meghozott döntés volt, előtte közös bizottság alakult, a Versenytanács szakemberei is rábólintottak. A törvény lehetővé teszi, hogy ha valamilyen okból elfutnak az árak, és a kormány úgy értékeli, ezeket stabilizálni kell, hat hónapra be lehet fagyasztani ezeket. Ez történt most az energiaárak esetében, hosszas egyeztetések után. A szabadpiaci versenyben ez egyértelműen akadályt jelent, korlátozza a szolgáltatókat, de ezúttal fontosabb volt a szociális vetület, az emberek támogatása. Meglátása szerint két változat lehetséges, ha lejár március végén a korlátozás: ezt meg lehet hosszabbítani újabb hat hónapra, vagy fel lehet oldani. „A befagyasztás meghosszabbítása nem valószínű, hiszen tavasszal–nyáron csökken a lakossági fogyasztás, nem indokolt a védelem. Ebben az esetben folyamatos megfigyelés alatt kell tartani a szolgáltatókat, hogy az öt hónapos korlátozás alatt felhalmozott vélt vagy valós veszteségeiket ne akarják utólag behajtani a lakosságon, ezek nehogy öt hónap után megjelenjenek a számlákon. Figyelni kell, hogy március 31-e után korrekt és valós legyen az energiaár-megállapítás” – szögezte le Gyerkó.

Fotó: depositphotos.com

 

 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés