
A következő egy hétben megszűnik a koronavírus-járvány megfékezésére korábban elrendelt korlátozások zöme Angliában - jelentette be szerdán Boris Johnson brit miniszterelnök.
2022. január 20., 09:572022. január 20., 09:57
Johnson a londoni alsóházban tartott szerda délutáni tájékoztatásában hangsúlyozta: a döntést az egész Európában példátlan sikerű nagy-britanniai oltási kampány tette lehetővé, és az, hogy az omikron koronavírus-variáns okozta fertőződések száma az elmúlt hónapok nagyon gyors felfutása után a jelek szerint immár tetőzött.
A brit kormányfő elmondta: a 60 éven felüli angliai korosztály tagjainak több mint 90 százaléka már a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető és hatáserősítő dózisát is megkapta.
A brit egészségügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint az Egyesült Királyság egészében eddig 36,5 millióan kapták meg mindhárom oltási adagot; ez a teljes brit lakosságnak csaknem a kétharmada.
A tárca kimutatása szerint a szűrővizsgálatokkal újonnan azonosított koronavírus-fertőződések száma az elmúlt egy hétben 39 százalékkal csökkent országszerte.
Boris Johnson a szerdai alsóházi tájékoztatón bejelentette: mindezek alapján jövő csütörtöktől nem kell oltási igazolást bemutatni a belépés feltételeként azokban az angliai intézményekben, amelyekben ezt jelenleg kormányzati rendelkezés írja elő.
A középiskolák osztálytermeiben már e hét csütörtöktől megszűnik a kötelező maszkviselet, és az oktatási minisztérium hamarosan visszavonja azt a szabályozást is, amely az iskolák közösségi helyiségeiben írja elő a maszkviselést.
A brit miniszterelnök bejelentette: amint a jelenlegi általános járványügyi szabályozás lejár, minden egyéb helyen - köztük a tömegközlekedési eszközökön és a boltokban is - megszűnik a maszkviselési kötelezettség.
A mostani járványellenes szabálycsomag lejárati ideje jövő szerda éjfél, vagyis Boris Johnson gyakorlatilag azt jelentette be, hogy jövő csütörtöktől nem kell sehol maszkot viselni Angliában.
Johnson hangsúlyozta: ez a maszkot nem viselők büntethetőségének megszűnését is jelenti.
Hozzátette ugyanakkor: az egyes intézmények saját hatáskörükben továbbra is kérhetik, hogy a látogatók viseljenek maszkot.
A kormány visszavonja emellett azt az ajánlást is, amely az otthoni munkavégzést szorgalmazza olyan tevékenységek esetében, amelyek lehetővé teszik a távmunkát.
Boris Johnson egyelőre nem pontosított bejelentéséből arra lehet következtetni, hogy ennek az ajánlásnak a visszavonása azonnali hatályú: a miniszterelnök azt mondta ugyanis, hogy az otthoni munkavégzésre szóló kormányzati útmutatás "mostantól" nem érvényes.
Koronavírus-fertőződés esetében egyelőre kötelező marad a karantén, de a kormány rövid időn belül ezt a kötelezettséget is meg akarja szüntetni.
Boris Johnson úgy fogalmazott: hamarosan eljön az elkülönítésre vonatkozó jogi szabályozás teljes körű visszavonásának ideje, ugyanúgy, ahogy azokat sem kötelezi törvény az elkülönítésre, akik influenzásak.
A kormányfő felidézte: a jelenlegi karantén-előírások jogi hatálya március 24-én jár le, de ha a járványadatok ezt lehetővé teszik, ő szavazásra szeretné terjeszteni a parlamentben a lejárati időpont előrehozását.
Johnson mindezzel gyakorlatilag azt jelentette be, hogy a kormány nem kéri a parlamenttől az omikron vírusvariáns tavaly novemberi felbukkanása után érvénybe léptetett, főbb pontjaiban jövő csütörtökön lejáró járványellenes "B terv" meghosszabbítását.
A "B terv" alapján oltási igazolást vagy frissen elvégzett koronavírus-gyorsteszt negatív eredményét kell felmutatni a belépéshez az angliai éjszakai szórakozóhelyekre és a nagy tömegeket vonzó rendezvényekre.
Emellett maszkot kell viselni a legtöbb zárt angliai közösségi intézményben, köztük a színházakban és a mozikban, és a kormány otthoni munkavégzést is javasolt mindazoknak, akik számára ez lehetséges, bár ez nem volt kötelező erejű.
Skóciában, Walesben és Észak-Írországban ennél szigorúbb intézkedések voltak érvényben, de a helyi kormányok az utóbbi napokban szintén sorra jelentik be a korlátozások, előírások visszavonását.
(MTI)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!