
Nagy Márton Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon és Farkas Ágnes Anna Játsszuk tovább című filmje osztozik idén a Filmgalopp fődíján, miután a Filmtettfeszt Erdélyi Magyar Filmszemle versenyprogramjának zsűrije megosztva ítélte oda a két pályakezdőnek a verseny fődíját - közölték szombaton a szervezők.
2022. október 10., 10:472022. október 10., 10:47
A zsűri indoklása szerint mindkét film egyedi hangon szólalt meg. Az Így gyújtottam fel a barátnőmet a harmadik randinkon esetében hangsúlyozták, hogy ez a film bárhol megállná a helyét. A Játsszuk tovább kapcsán értékelték a rendezői koncepció erejét, a filmnyelv érzékeny használatát.
A Filmgalopp 1 millió forint értékű fődíját a Nemzeti Filmintézet ajánlotta fel, a hozzá tartozó trófea megalkotását pedig a bukaresti Liszt Intézet támogatta.
A tíz versenyfilm a fesztivál kezdetétől pénteken éjfélig elérhető volt online is, és a közönségszavazás is online zajlott. Eszerint a közönségdíj nyertese Mikola Csengele Finding Zoé című filmje.
A zsűri két különdíjat is odaítélt, ezeket László Barna Freedom Ridere és Sós Timothy Suborbitalja kapta.
A szombat esti díjkiosztó ünnepségen Hatházi András átvette a Sárga Csikó-díjat, Váró Kata Anna pedig a Filmtett Egyesület kritikusi nívódíját, a Fám Erika-díjat.
A Filmgalopp elnevezésű verseny célja fiatal erdélyi magyar tehetségek felkutatása, filmjeik bemutatása a szakma és a nagyközönség előtt. A megmérettetés évente műfajt vált, így tavaly dokumentumfilmek versenyeztek a fesztiválon, az idén pedig fikciós alkotásokat lehetett benevezni.
forrás: MTI
fotó: Radu Norbert/Filmtettfeszt
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!