
Ünnepélyes keretek között nyitotta meg kapuit Csíkkarcfalván a Székelyföldi Jégkorong Akadémia orvosi és metodikai központja.
2019. január 21., 10:222019. január 21., 10:22
A kiemelt fontosságú beruházás új távlatokat nyit az utánpótlás-nevelés terén, korszerű feltételeket biztosít ahhoz, hogy professzionális képzésben részesüljenek a környékbeli fiatalok. A megvalósítás értékét mutatja, hogy a jégkorongozóknak nyújtott előnyök mellett az intézmény a környéken élő emberek és az egész régió életére pozitív hatást gyakorol majd.
A Székelyföldi Jégkorong Akadémia az elmúlt években a jégpályák építésével, illetve bővítésével egyre több helyen tette elérhetővé a hoki alapjainak elsajátítását. Emiatt szükségessé vált egy olyan központi épület létesítése, amely segíti a technikai készségek célzott fejlesztését, és támogatja a sportolók regenerációját és rehabilitációját. A körülbelül egy évvel ezelőtt megkezdett munkálatok eredményeképpen sor kerülhetett az orvosi és metodikai központ avatóünnepségére, amely egy új időszámítás kezdetét jelenti a székelyföldi jégkorong életében.
A pénteki átadáson Tánczos Barna, a Székelyföldi Jégkorong Akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány elnöke nyomatékosította, hogy a jégkorong köré újonnan kiépült intézményrendszer és infrastruktúra nem egyszerűen a sportág robbanásszerű fellendülését eredményezheti a jövőben, de más szakágak sportolóinak felkészülésében, valamint a térségben élő emberek egészségügyi ellátásában is szerepet fog kapni. Potápi Árpád János, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkára a legendás jégkorongozó, Wayne Gretzky szavaival kezdte beszédét: „Ne oda korcsolyázz, ahol a korong van, hanem oda, ahová majd érkezik.” Ezzel az idézettel arra kívánt rámutatni, hogy az itt élő emberek különleges ősi tudásának, mentalitásának része, hogy nem az akadályokra figyelnek, hanem a lehetőségekre. „Amikor 2016-ban a magyar kormány beállt a Székelyföldi Jégkorong Akadémia ötlete mögé, akkor nemcsak egy sportág utánpótlásának nevelése, hanem egyben a székely jövő mellett tettük le a voksunkat. Ezen meggyőződésünknek hangot adva döntöttünk úgy, hogy 640 millió forinttal támogatjuk ennek az épületnek a létrehozását” – fogalmazott az államtitkár.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!