
A szüléssel kapcsolatos anyai halálozás aránya két év alatt megkétszereződött Romániában - hívta fel a figyelmet szerdán a Mentsük meg a Gyermekeket romániai szervezete.
2022. február 02., 14:482022. február 02., 14:48
[reklam]
Közleményük szerint a gyermekhalandóság országos szinten a 2019-es 5,8 ezrelékről 2020-ban 5,6 ezrelékre csökkent ugyan, de jelentősek a megyénkénti eltérések: Szatmár megyében például 11,1 ezrelékes a mutató, miközben Bukarestben csak 2,4 ezrelékes.
A szüléssel kapcsolatos anyai halálozás eközben exponenciálisan növekedett: a 2018-ban jegyzett 8,5 ezrelékről 16,1 ezrelékre 2020-ban.
A statisztikai intézet adatai szerint 2020-ban Szatmár és Tulcea megyében meghaladta a 10 ezreléket a gyermekhalandóság. Vagyis ebben a két megyében ezer gyerekből tíz az egyéves kor betöltése előtt meghalt.
Közleményében a szervezet emlékeztetett arra, hogy az elmúlt 11 évben hétmillió euróval támogatott összesen 102 egészségügyi intézményt az ország összes megyéjéből a gyermekhalandóság leküzdésében.
(Agerpres)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!