Megérintett, megrázott

Az Irodalmi Karaván turné első székelyföldi megállójának a háziasszonya Juhász Anna volt, aki évek óra rangos irodalmi szalont működtet a magyar fővárosban. Tulajdonképpen egyből mély vízbe dobtak. Bogdán Zsolt színész Amikor címmel drámává fűzte össze, lefordította színházi nyelvre Bartis Attila öt novelláját, és ebből egy olyan sűrű előadás lett, amelynek láttán néha felnevettünk, közvetlenül utána pedig elfacsarodott a szívünk és elállott a lélegzetünk, gyors egymásutánban többször is. Ez főleg azok esetében történhetett így, akik megélték a rendszerváltás előtti éveket is itt Erdélyben, de a közönség nagyobbrészt az ő soraikból került ki.

Bartis Attila 1984-ben hagyta itt szülőföldjét, és csak 1990-ben mert visszatérni. Neki, aki ekkor, kedd este másodszor látta az előadást, de először itthon (Erdélyben is itthon, de otthon van Budapesten is, újabban pedig felváltva Pesten és Jáván él) szintén különös érzés lehetett. Hogy valójában milyen volt, az Juhász Anna kérdéseire válaszolva derült ki, miután az est szereplői leültek a közönséggel szemben.
Az előadás előtörténete: négy-öt éve is megvan, hogy a neten Bogdán Zsolt szeme elé kerültek az író novellái, és megszólították őt, sőt, szerelembe esett velük. Nem hagyták békén a szövegek, barátokon tesztelte a hatásukat kocsmai felolvasások alkalmával. Ennek híre eljutott a szerzőhöz is, megelőlegezte az előadás létrehozása érdekében történt kapcsolatfelvételt. Egy barát, Török István ösztökélésére aztán megszületett a színpadi mű, de addig Bogdán Zsolt bevallása szerint igen nehéz folyamat volt kitalálni, hogy a gyönyörű szép, költészettel teli szövegeket hogyan lehet színpadra állítani, színházi nyelvre fordítani.

A másik oldalon, a közönség soraiban ülő Bartisnál az előadás így csapódott le:

– Furcsa saját mondataidat más szájából hallani, de az meg különösen valószínűtlen, hogy úgy hallod őket a más szájából, hogy az azonos vagy majdnem azonos azzal, amit a fejedben hallasz, amikor írod a szöveget.

Az író ugyanakkor utalt arra is, a szövegírás nem egyedül a szerző munkája, van benne egy felső sugallat is. Ami A kéklő pára című kötetet illeti, amelyből a novellák származnak, tulajdonképpen kudarckötet az író számára, derült ki, mert regénynek készült, de a szövegek különálló életet akartak élni. Lehet, hogy ez összefügg azzal, hogy „vannak a világon földrajzi helyek, korok, ahol és amikor nagyobb a nyomás, a prés, és ilyenkor az átlagnál jobban beléd ivódó élményekről van szó”?

Kétségtelen, hogy maga az est is belénk ivódó élmény volt.