Medveápolás

Vannak gondok a világban, aztán az ember azt gondolja, mindent neki kell megoldani. Szó, ami szó, van valami benne. De hát milyen az ember? Itt van ez a medveügy is. Annak folyományaként is felvetődik a kérdés, hogy a francba’ tudtak így elszaporodni, szinte a szemünk láttára? Kérdem én, de kitől?
Ábrahám Árpád, az öreg, mert négy fia is van neki, meredeken teszi fel a kérdést, hogy abban már benne is a válasz medvéstől.

– Az ötvenes, hatvanas években Székelyföldön a medve még hallgatott a szóra, igen a vaddisznó is.

Éréskor ki-kijártunk esténként a törökbúza-táblákra, a pityókaföldekre, vittünk bádogedényeket, vénséges üstököt, azokkal olyan kalamajkát csináltunk, hogy a termés elől rohanvást menekültek a vadak.
A szót értegetem, s mint más jóravaló s figyelmes ember, várom a magyarázatot az öregtől, aki majdnem egyidős a katolikus templommal. Ülünk, néha szólalok, de inkább figyelek. Hátha? Mert most kicsinyég felém hajlik, mintha súgna, pedig ketten vagyunk az egész házban.

– Az egésznek az oka ott van elásva, mint egy döglött kutya, hogy a medvének üzenete vagyon. Hogy igen. Azt én tudom. Mert ugyebár megvolt a kommunista idő. Hogy meg. Akkor az elvtársak meg az urak, mert azok is jövögettek ám, a külsőföldiek, lövögették a medvét, a medvéknek pedig volt annyi eszük, hogy elfaroltak más felé. De el a kommunisták is ám! Aztán egyre kevesebb leve a törökbúzaföld, a ciheres, ahol málnászott ám nemcsak a leányság, jaj, abból is milyen kevés van itt nálunkfelé, hanem a medve is. Volt, amit enni, ha egyre kevesebb is. Aztán a medvék megfontolták a dolgot, figyelmeztetésből kezdtek béjárni a falu határába, aztán a faluba, még az udvarokba is, hogy térjen észre a székely! Nincs termés, mert nincs aki vessen, ültessen.

Eddig szín igaz. De abból, ahogy némán az üveghez kap, engem figyel, s úgy tölt, le nem veszi rólam a szemét, abból érthetem, hogy a dolog nyitját még nem mondta ki.

– Itt, a kicsi környéken minden faluban jártak a medvék. Igen a tanácsházába, az iskolába, a templom elé a cinterembe. De kérdem én, hogyhogy nem mentek bé egyetlen román udvarba se?
Nekem kell hát kimondanom a választ.

– Mert itt egyetlen román sem lakik.

– Hát ez az! A medvék pedig ébresztgetni akarják a székelyeket, hogy az Isten megfizeti, már mozduljanak, akik még vannak, mert aztán ki tudja! A medve okos állat, nem hagyja nyugton a székelyt, noszogat münköt, hogy mozdulnánk el végre s valamerre, mert se tök, se málna, a vadállatkák is odalevének, szóval se ősszel, se tavasszal nincs bévehető falat. No, itt a kutya elásva. Azért van ekkora medvesokadalom, mert ébresztik, felverik a medvék a székelyeket, mozduljanak el már. Mert ugye, van Farkaslaka, Galambfalva, s ha így haladunk, a Medvetó környékén, s Székelyföldön se székely, se medve nem lesz. Ha az utolsó székely gazda is kihal, itt nem marad semmi. A medve pedig nem eszi a zengő bádogot, a hitvány rézüstöt.

Nem okoskodtam, melyik volt hamarább, a tyúk vagy a tojás, nem lett volna sose igazam, csak neki, aki meredeken s egyszerűen menekítette a székelyt s a medvét. Sose fordult volna meg a fejünkben, hogy a medvék tulajdonképpen érettünk s a javunkra vannak a földjeinken. A medve nem jár suttyomban, csörtet az maga körül a székely bennvalókon, hogy hé, mozduljatok már, mert se odakinn, se idebenn semmi.

Vannak gondok a világban, aztán az ember jól gondolja, neki kell megfontolni s kibogozni, hogy maradhat meg házában, udvarában, falujában, a medvék s az unokák javára. A kapuban az öreg Ábrahám megveregette bizalommal a lapockámat, ebből tudhattam, szent meggyőződése, hogy én magam se nézem tétlenül, hogy medvék fogják rángatni falujában nemsokára a harangkötelet.