Mátyás király meséiből tanulhatunk

A Maros Művészegyüttes előadásával feleleveníti a gyerekek által legkedveltebb három Mátyás-történetet, amelyet az érdeklődők január 31-én, vasárnap 17 órától tekinthetnek meg a Vigadó Művelődési Ház nagytermében.

Tamás Réka

2021. január 28., 00:202021. január 28., 00:20

– Január 31-én érkeznek Kézdivásárhelyre a Mátyás király álruhái című mesejátékkal. Hogyan jött az ötlet az új mesejátékhoz, és az miről szól?

– A Maros Művészegyüttes számára különösen nagy öröm, hogy Kézdivásárhelyen léphet fel. A Mátyás király álruhái című mesejátékot Varga János rendező-koreográfus Hunyadi Mátyás legismertebb meséiből állította össze, melyben a színpadon táncos koreográfia kíséretében A kolozsvári bíró, A budai kutyavásár és Az igazmondó juhász története elevenedik meg.


– Miért éppen Varga Jánosra esett a választás?

– Hosszú évek közös munkájának köszönhetően immár nemcsak mint a társulat művészeti vezetője van jelen életünkben, hanem jó barátságot is ápolunk.


– Nehéz volt az elmúlt időszak, illetve az újraindulás?

– A korlátozások miatt egy ideig nem tudtunk előadásokat tartani, viszont minden műsorunkat rendbe tettük, párat közülük felújítottunk. Több koreográfiát – itt különböző tájegységek általunk táncolt autentikus néptáncaira gondolok – tudományos és dokumentáló szándékkal lefilmeztünk és archiváltunk. Majd a nyár folyamán több szabadtéri előadást is színpadra tudtunk vinni, több legényes és kevesebb páros tánccal, ősztől pedig előadásainkat online tekinthették meg a néptánc kedvelői. Sajnos olyan állapotot élünk, amelyben nem tudunk tervezni, viszont lehetőségeinkhez mérten próbálunk jelen lenni, mivel hiányzik a közönség, az előadások, ahogy az összefogás is, hiszen minderre szükségünk van. Visszaterel majd arra a vágányra, amelyből kidöccentünk.

– Hány előadásuk volt eddig?

– Igaz, még az év elején járunk, viszont nagy boldogság volt számunkra, hogy újra közönség elé állhattunk, a produkciók korlátozott számban látogathatók, viszont nem szorulunk az online tér adta keretek közé. Első előadásainkat marosvásárhelyi székházunkban tartottuk, ahol január 8-án és 10-én a Paradicsom kőkertjében című folklórműsort mutattuk be. A műsorban karácsonyi szokásokat elevenítünk fel, amelyeket táncjelenetekbe ágyazunk, ügyelve arra, hogy eredetiségük ne sérüljön. Majd január 22-én, a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett Ünnepi Előadáson is felléptünk a Kultúrpalotában. A Mátyás király álruhái című előadást január 27-én, Marosvásárhelyen, a székházunkban nézhetik meg az érdeklődők, viszont terveink közt szerepel, hogy a már említett kézdivásárhelyi szereplés mellett Kovásznán, Székelykeresztúron, Csíkszeredában, Szovátán és Erdőszentgyörgyön is megörvendeztetjük mesejátékunkkal a közönséget. 

(Az interjú teljes változatot a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják.)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés