Hétfőtől kérvényezhetik a szülők azoknak a gyermekeknek az óvodába való újraíratását, akik a 2017–2018-as tanévben is óvodások voltak, és még nem iskolakötelesek; május 20-ától fogadják azoknak a jelentkezését, akik eddig nem jártak óvodába – tájékoztat közleményében az oktatási minisztérium.
2017. május 08., 00:072017. május 08., 00:07
Hétfőtől kérvényezhetik a szülők azoknak a gyermekeknek az óvodába való újraíratását, akik a 2017–2018-as tanévben is óvodások voltak, és még nem iskolakötelesek; május 20-ától fogadják azoknak a jelentkezését, akik eddig nem jártak óvodába – tájékoztat közleményében az oktatási minisztérium.
Eszerint a tanintézmények maguk dönthetik el, milyen idősávban fogadják a szülőket, és jól látható helyen elhelyezett értesítésben tájékoztatniuk kell őket a megszabott programról, ugyanakkor a tanintézet honlapján (ha van ilyen), és esetleg a tanfelügyelőség weboldalán is fel kell tüntetniük azt.
Az iratkozási program mellett azt is pontosítaniuk kell, hány gyermek befogadására képes az intézmény, hogy csoportonként hány helyet hagytak jóvá a beiskolázási tervben, továbbá fel kell tüntetniük az általános és specifikus beiratkozási kritériumokat.
Az ötéveseket a nagycsoportokba, a négyéveseket a középső csoportokba, a hároméveseket pedig a kiscsoportokba várják. Amennyiben utóbbiakban nem telnek be a helyek, a 2012/1252-es kormányhatározat értelmében a 2 és 3 év közötti gyerekeket is befogadhatják a kiscsoportok – mutat még rá a közlemény.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!