Márciustól vakcinaútlevelet vezetnek be a légitársaságok

Márciustól már megkezdik a nagyobb nemzetközi légitársaságok a Covid–19 elleni oltottság igazolására szolgáló Travel Pass digitális egészségügyi rendszer alkalmazását.

Székely Hírmondó

2021. január 18., 10:232021. január 18., 10:23

Erről Alan Murray Hayden, a Nemzetközi Légiforgalmi Szövetség, az IATA utas- és biztonsági termékekért felelős vezetője beszélt egy szakmai fórumon, ahol a Travel Weekly hírportál szerint gyors előrelépésnek nevezte, hogy piacra dobják a villámgyors fejlesztéssel létrejött egységesített megoldást.

A szakember emlékeztetett: a digitális vakcinaútlevél küldetése az, hogy az utas a járdaszélről a repülőre anélkül sétálhasson fel, hogy fizikailag dokumentumokat kelljen cserélnie, vagyis az okmányok külön ellenőrzése nélkül, egészségügyileg biztonságos módon veheti igénybe a repülési szolgáltatást a nemzetközi járatokon.

Az IATA a világjárványra válaszul az utazási irodák, légitársaságok által már évtizedek óta alkalmazott érintésmentes utasellenőrző rendszerére építette a papíralapú dokumentálásnál megbízhatóbb mobilos újítást, amely okostelefonon működik.

Az applikáció eltárolja, szükség esetén aktualizálja a járvánnyal kapcsolatos vakcinázottság tanúsítványát, vagy azt, hogy az utast mikor és milyen eredménnyel tesztelték koronavírusra.

A fejlesztők a trükközőkre is gondoltak, az eredeti programban ugyanis úgynevezett digitális vízjegyeket helyeznek el, amelyek híján a hatósági ellenőrzéskor feltehetik a kérdést az utasnak, hogy honnan származnak az igazolásai – ezzel a hamis teszteléseket is jobban kiszűrhetik.

A szabványosított rendszer négy összetevőből áll: egyrészt tájékoztatást ad az egészségügyi követelményekről az adott ország esetén, amihez egy nyilvántartást is kínál a vizsgálati és oltási központokról, laborokról.

Az alkalmazás amiatt is biztonságos, hogy a tesztlaboratóriumok rajta keresztül el tudják küldeni a vizsgálati eredményeket, tanúsítványokat az utasoknak, ugyanakkor arra is van mód, hogy azokat maga az utas töltse fel, majd megossza a légitársasággal és a célállomáson lévő hatóságokkal.

"A fő prioritás az, hogy az emberek újra biztonságosan utazhassanak" – fogalmaz a légi forgalmi szövetség, megjegyezve: bizalmat kell kialakítani a kormányokban, erre alkalmas a karanténkövetelmények helyettesítésére bevezetett tesztelés és a vakcinaprogram, ezt egyesíti az IATA Travel Pass alkalmazása.

"Reagálnunk kell az ipari igényekre, miközben lehetővé tesszük a versenyképes piacot" – összegezték.

(magyarnemzet.hu)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés