Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2022. szeptember 22., 00:022022. szeptember 22., 00:02
Idén is elindítja közéleti programjait. Decemberben már ötödik alkalommal indul a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Női Közéleti Vezetőképző Programja. A képzésére azon hölgyek jelentkezését várják, akiknek vezetői ambícióik vannak, és már rendelkeznek egyetemi diplomával. A képzés nagy hangsúlyt fektet a gyakorlati tapasztalatszerzésre, ezért kiscsoportos projektmunka is vár a résztvevőkre, amelynek során hazai és külföldi szakemberekkel, vezetőkkel és politikusokkal is találkozhatnak. Az előadások egy része angolul hallgatható meg, így a felsőfokú angol nyelvtudás elengedhetetlen a programban való részvételhez. A Női Közéleti Vezetőképző Program minden évben nemzetközi viszonylatban is elismert hazai és nemzetközi szakértőket vonultat fel. A korábbi előadók között volt például Novák Katalin köztársasági elnök, Orbán Balázs, az MCC kuratóriumi elnöke, Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Kiss Rajmund, az MCC Diplomácia Műhely vezetője és Douglas Murray brit író, politikai kommentátor is.
A Kárpátaljai Közéleti Vezetőképző szintén immáron ötödik évfolyamát indítja el ebben az évben. A programra minden olyan 18 és 36 év közötti, magyar és ukrán nyelvtudással rendelkező fiatal jelentkezését várják, akik felelősséget éreznek a kárpátaljai magyarságért, és hosszú távon saját közösségük alakítói, véleményformálói kívánnak lenni. A Brüsszelben, Budapesten és további anyaországi helyszíneken folyó program tematikája alapvetően négy képzési elemre épül: a közügyek menedzsmentjére, különböző készségfejlesztő tréningekre, meghívott kárpátaljai és magyarországi előadókkal, szakemberekkel való beszélgetésekre, valamint az e-learning alapú oktatásra, amelynek keretében társadalomtudományi, filozófiai, elemzési és közgazdasági ismeretekre tehetnek szert a felvételt nyert hallgatók.
(MCC-közlemény)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!