Már életében klasszikus volt…

Először középiskolás diákként vehettem részt Kányádi-találkozón, a Fától fáig című kötet belső címlapján olvasható dedikáció keltezése szerint 1971. február 9-én alma materem torna- és dísztermében, legutóbb pedig 2011. január 20-án, ugyancsak Kézdivásárhelyt, a Vigadó Művelődési Ház nagytermében, amikor is alulírottnak és – úgymond – háza népének ajánlotta az életét és életművét bemutató albumot. Személyes találkozásaink helyszíne volt a költő hargitafürdői villája, Pesten az írószövetség székháza, valamint Budán az új otthona. Ennek ablakához invitálva mutatott ki egy kis térre 2002. április 21-e délutánján, s mintegy odaálmodta – ami később valósággá vált – Elek apó kútját, ami által – teszem hozzá utólag – jelezni kívánta bizonyára, hogy az új lakó székelymagyar, illetve irodalmunk fáradhatatlan apostola…

Kányádi Sándor az erdélyi többnemzetiségű és -kultúrájú létből adódóan kivételes érzékenységgel és bölcsességgel felruházva járta az országot, a Kárpát-medencét s a nagyvilágot – ez utóbbi hangulatából egy-egy verscíme is merítkezett, mint a Halottak napja Bécsben vagy a Bogotai bagatellek! –, igazi nagykövete volt a magyar költészetnek, miközben ő maga is a klasszikusok sorába emelkedett, tapasztalva ugyanakkor, hogy – szófordulatával élve – a Szabófalvától San Franciscóig terjedő nagytérségben a szóródó magyarságot egyetlen erő, a magyar nyelv és kultúra tarthatja meg.

Indulása éveiben Kányádi is a „Lobogónk: Petőfi” jelszót követve egy leegyszerűsített, nemegyszer hamis népiesség jegyében írta verseit, később viszont az igazi Petőfi lett számára irányt adó és irányt szabó minta – például a világos és bátorsággal kimondott gondolat s a költői beszéd természetessége tekintetében –, nemkülönben a lírikus Arany, aki a mesterségbeli tudatosság, a műgond tekintetében vezérelte, valamint költészete intellektuális-transzcendens dimenziójának kiteljesítésében. Helyesen látta monográfusa, hogy Kányádi „költészete minden modern versépítkezése ellenére is zavarbaejtően hagyományos és minden hagyományosságával együtt is meglepően modern.”

Klasszikus volt már életében a minap elhunyt Kányádi Sándor, s így valódi mértékül szolgált s szolgálhat ő maga is…