Majd megvirrad már

Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.

Czegő Zoltán

2021. november 26., 00:082021. november 26., 00:08

Még az ég is köszöntésre szólítja az amúgy is örvendező madarakat, fákat novemberünk végén. Ünnepel a suhogásra hajlamos erdő, verőfényben keltek emberek s állatok. Nem mindennapi hétköznap ez a mai, de nem ám. A hazai, mármint romániai pártok hittel ígérték, csütörtökre meglesz az új romániai kormány. Az igazságot nem most akarom taglalni, de csak annyit itt és most, hogy ennek az országnak volt több kormánya is egyszerre, együtt. Igaz, annál nehezebb volt nekünk. Minap kivettem egy ékszernyi súlyú megfogalmazást az előadásokból. Ecce: A kommunisták mindig kifogynak a mások pénzéből!

Politikai sáncmartokon sarjadnak igazmondások. Tény, hogy talpon áll a bizalomra épített román kormány. Áldást osztogatni nem akarunk. Bízunk azonban bennük és magunkban. Magyarán: úgy kell terelnünk egymást – mármint a kormány és mi –, hogy minden zsivajgást kerülve-kirekesztve, egy vagy több, föltétlen több nagyközösség értsen szóból és nótából. Igazán nem góbébulira gondolunk, hanem arra, ne s ne legyen eset, amelyben rendelésre elhúzzák ártatlan nemzetiek nótáját.

Ifjú kormány, kezdő főpolitikusok rangba lépése, ez az az ünnep, melynek felelőssége az első naptól súlyos. És mellesleg vessem föl: ne legyen sose folytatható börtönökbe!

Akik fölszentelt keresztény temetőket tulajdonítottak, loptak, raboltak el, át ama túlsó partra, ne bízzanak annyira a pártra, hogy tovább hegyezzék harmadába a nemzeti zabot jó pénzekért.

Nincs erőm nekem a fogadkozások oszloprendszerét erősítgetni, vannak azonban politikusaink, akiknek szavait aranyba lehet, kell önteni. Figyeljük csak a magunk magyar meg román, csángó meg szász szószólóit, aztán rögvest induljunk nem az arany beváltására, hanem az aranymondások valós útjain. Vak vezet világtalanokat. Ne engedjük feledni, hogy a politika az hivatás, szakma a javából! Ha ott hazudoznak egymás előtt s mögött a gaz dilettánsok, nekiindul ismét a gátszakadás, melytől őrizzenek az Istenek.

Kissé aggodalmas lettem, de nem kötekedő. Ma még szenvedő alany, ám előttünk, magyarok előtt is legyen az élet maga. Szól a kakas már…

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés