Magyari Lajosra emlékeztek

Magyari Lajos újságírói tevékenysége legalább olyan fontos, mint a költészete. Vezércikkeiben szinte naplószerűen rögzítette és értelmezte a világ, Magyarország, Románia, Erdély és a Székelyföld legfontosabb történéseit, így hozzásegítenek a múlt tényszerű felidézéséhez is. Éppen ezért örvendetes, hogy az övénél fiatalabb nemzedék is előveszi ezeket – jelentette ki az est társszervezője és levezénylője, Szabó Zsolt irodalomtörténész, aki egyben a Lélekcserélő idők címmel nyomdafestéket látott kétkötetnyi publicisztikai írás kiadója is.

Magyari költői és közírói tevékenységét Borcsa János kézdivásárhelyi irodalomkritikus is szinte egyenértékűnek tartja, ezért nem választja szét. A munkásságát elemző előadása során pedig arra is rámutatott, hogy klasszikus irodalmi hagyományra épült magán- és közéleti líráját a kezdetektől átszövi a szabadságszomj, amint azt 1969-ben megjelent első verseskötetének nyitó darabja, a Szabadság-óda is tükrözi. És ez érvényes a változás után tetszés szerint művelhető publicisztikájára is, amelynek első gyöngyszeme az épphogy megalakult Háromszék napilap 1989. december 23-i számában Jó reggelt szabadság! címmel nyomdafestéket látott vezércikke volt. Ebben többek között így fogalmaz: „Eljött az igazság és szabadság órája, amikor a romániai magyar nemzetiség is megtalálja végre helyét a közös hazában.”

Ettől kezdve nap mint nap „szemlélte és szemlézte, értelmezte a rendszerváltozás gyorsan zajló eseményeit, hallatta szavát.” És a közéleti események sodrát követve, az első szabad húsvétra (1990) írt vezércikkében egy személyes vallomást is megengedett magának. „Sorsom különös és nagyszerű kegyéből megértem egy Föltámadást, mely karácsony előestéjén ment végbe (…) e földön, hol addig leszámítva a gyermekkor félig öntudatlan mámoros világra csodálkozásainak örömét, kevés öröm adatott nékem és sorsosaimnak, annál több félelem, féltés, megaláztatás, legbensőbb természetemmel ellenkező, azt romboló pótcselekvés, téveteg útkeresés, lemondás, hitvesztés és reménytemetés. Pedig mindig és újra, mint világító fáklyát, a Reményt próbáltam magasra emelni, akkor is, ha súlya… csaknem összeroskasztott engem.”

Borsodi L. László költő, kritikus, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője felszólalásában rámutatott, „a politika, a közélet alakulása mindig arra ösztönözte, kényszerítette a magyar alkotót, hogy közvetve vagy közvetlenül, magatartásával, művészetével véleményt mondjon kora aktuális történéseiről, nem egyszer alakítva is a közösség attitűdjét.” Ez alól pedig Magyari Lajos sem volt kivétel.  

A Magyari Lajos életútját felidéző és műveiből kóstolót nyújtó emlékestet fia, Magyari Zoltán István versfelolvasása, továbbá Furus Ábel hegedűkoncertje és az őt kísérő Sebestyén-Lázár Regina és Szabó-Siklódi Levente zongorajátéka tette még emelkedettebbé.