Magyar örökségi időben

Czegő Zoltán

2018. január 22., 00:302018. január 22., 00:30

Más nemzetek emléknapjának, himnuszának is mind megvan a maga története. A magyar kultúra napja január 22., és egyben – a nemzeti kultúrában – irodalomtörténeti eseményre is emlékeztet. Kölcsey Ferenc (1790–1838) 1823. január 22-én írta le Hymnus című versének végleges változatát. Megzenésítette Erkel Ferenc 1844-ben; sokszor gondolok magamban arra, milyen történelme lenne a magyar népnek és kultúrájának ma, ha 1844-től ez lett volna a himnuszunk. A Habsburg császári ház igáját nyögve még 1903-ban sem fogadta el Bécs a Himnuszt, noha a magyar Országgyűlés elismerte akkor hivatalosan is.

A katolikus egyház himnusza volt a Boldogasszony anyánk… kezdetű ének, a reformátusok himnuszértékű zsoltára volt a Tebenned bíztunk elejétől fogva… Ha nincs szabadsága, éltető himnusza se lehet egy népnek. Kölcsey Himnuszában ott a sor: „nyögte Mátyás bús hadát Bécsnek büszke vára”. Rég volt az, rég… A kiemelkedő vers csak 1989-ben, az Alkotmány módosításakor lett hivatalosan is nemzeti himnusz, eszmeiségével és soraival része az alaptörvénynek.

Kölcsey Himnusza elég erős volt ahhoz, hogy nyolc szakaszban egy nemzet dicső és megalázott történetét bevallja és bevilágítsa. Nyögte Bécs Mátyás királyunk erejét, de nehéz annyiféle harc és dicsőség után ma is fenyegetettségben élnünk.

Vallom, szép és értékhordozó nevet adtak a magyar kultúrának ezzel a nappal, egy nagy vers születésnapjával. Bartók Béla azt írja ebben a gondolatvilágban: „Az elődök kultúrája egykettőre elpárolog, ha minden nemzedék újra meg újra meg nem szerzi magának.” Itt a megszerezni ige azonos fogalmi tartalmú a megőrizni hozadékával, az elődök kultúrájának féltő gyarapításával. Táncaink és varrottasaink, népi kerámiánk, építészetünk, fa- meg kőfaragásunk mind évezredes művészi hagyományrend markában. Mindehhez mit és mennyit adunk hozzá – a nemzedékeknek erre a feladatára utal Bartók Béla a mai magyarok szeme láttára és füle hallatára.

Csipetnyit hozzátenni ma is, holnap is. A pillanatragasztótól is örök tapadást várunk. Az örökség az örök időkre világít.