Ma nyitja kapuit első üzletük

„Vedd és vidd” típusú üzlettel várja ma délelőttől vendégeit a kézdivásárhelyi Székely Pékség, ahol a helyben sült péksütemények mellé kávét, teát, friss gyümölcslevet is kérhetnek a betérők.

Szabó Barbara

2020. október 01., 00:252020. október 01., 00:25

Székely Melinda, a pékség társtulajdonosa elmondta, hosszú idő után döntöttek amellett, hogy megnyitják első üzletüket. Az ötlet azért merült fel bennük, mivel sok terméküket nem tudták árusítani a partnercégeknél.


– Nagyon sokan vagyunk a piacon, így az üzletekben új termékek számára nincsen hely. Mi pedig szerettük volna újdonságokkal bővíteni a palettánkat, azon túl, hogy a hagyományos termékekről sem mondunk le. Köztudott, hogy sok cukorbetegséggel küzdő ember él környezetünkben, illetve egyre többen szenvednek gluténérzékenységben is. Mi pedig ezeket az embereket is ki szeretnénk szolgálni, hiszen nagyon nehéz egy lisztérzékenynek például beszerezni a mindennapi kenyeret, országunk ugyanis gyermekcipőben jár még ebben a témában. Egyik ismerősünk kért fel, hogy gluténérzékeny gyermekeinek állítsunk elő kenyeret. Ez azonban egy teljesen más technológiát igényel, el kell zárni a pékség többi részétől, ugyanis ha gluténnel érintkezik, akár életveszélyes is lehet a termék – kezdte el Székely Melinda.
– Az ötlet másik oka az volt, hogy szeretnénk hangsúlyt fektetni a környezetvédelemre is. Mellőznénk a műanyag fóliát, inkább papírtasakban adnánk át a friss péksüteményt. Egyébként is, abban a pillanatban, amikor a terméket becsomagoljuk, teljesen megváltozik az íze, állaga, formája, a cél pedig az lenne, hogy a vásárló abban az állapotban vegye kézbe az ennivalót, ahogyan az kijött a kemencéből – tette hozzá a társtulajdonos.


Üzletükben kis mértékben biztosított lesz a helyben fogyasztás is, azonban mivel kicsi a hely, inkább az elvitelre helyezik a hangsúlyt.


– Nagyon sok helyen tapasztaltuk, hogy egyre nagyobb az igény a „vedd és vidd” termékekre. Szeretnénk a felgyorsult világban időt spórolni az embereknek, akiknek nincs idejük reggel szendvicset csomagolni, kávét főzni maguknak. Iskolába-munkába menet nálunk ezt megvásárolhatják. Valamikor régen, a kommunizmus idején, Kézdivásárhelyen volt egy tejcsárda, ahol kiflit és savanyútejet lehetett vásárolni. Ezt a retró vonalat mi is szeretnénk visszahozni, természetesen kicsit megújítva – emelte ki.


A gluténmentes, cukormentes péksütemények, kávé mellett az egészséges életmódot követő személyeknek is szeretnének kedveskedni, magas vitamintartalommal rendelkező, rostokban gazdag, csökkentett szénhidrátú ennivalókkal, valamint frissen facsart gyümölcslével. – Az innovatív termékek mellett persze a hagyományos kenyeret, süteményt sem hanyagoljuk. Az itteni emberek többsége a pityókás házikenyér mellett teszi le a voksát. Azonban ebbe is szeretnénk egy kis csavart bevezetni, így például készítünk majd rozsos pityókás kenyeret is. Új technológiát szeretnénk ebben is kipróbálni, hosszas kovászérleléssel, élesztőmentesen előállítani a kenyereket.


A Székely Pékség mint családi vállalkozás 2000-től működik. Melinda férjével vágott bele annakidején még tapasztalatlanul, fiatalon.


– Édesapám pékségben dolgozott, ő javasolta, hogy próbáljuk meg – emlékezett vissza Melinda. – 2007-ben, Románia EU-hoz való csatlakozásakor nekünk is sok minden újdonsághoz kellett alkalmazkodnunk. Akkor költöztünk be Gelencéről Kézdivásárhelyre, akkor kezdtünk gyarapodni. Azóta egy nagyon jó csapattal dolgozunk együtt, egy nagy családként – tette hozzá.


A cég a kezdetektől követ bizonyos alapelveket. Az egyik ilyen az, hogy a pénz forgását itt tartsák a környékünkön. Ez az oka annak például, hogy termékeiket csupán a helyi üzletekben lehet megtalálni, nagy üzletláncokkal nem dolgoznak együtt. De emiatt figyelnek arra is, hogy minden alapanyagot itteni termelőktől vásároljanak, legyen szó a burgonyáról, lisztről, tejtermékekről. Ezzel is szeretnék segíteni a térségünk fellendülését.


– Hosszú út áll még előttünk – zárta gondolatait Székely Melinda, a Székely Pékség társtulajdonosa. A cég első üzlete mától várja a vásárlókat a Nicolae Bălcescu utcában (a Vastag-soron), a Benedek Húsüzlet és a Salvatore gyógyszertár szomszédságában.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés