Lopni nem szégyen!

A tavalyi CONIFA labdarúgó-Európa-bajnokság előtt videoüzenetben biztatta földijeit, idén júniusban viszont már két mérkőzésen is a helyszínen szurkolt a végül 4. helyen végző Székelyföld válogatottjának Bölöni László. A belga Royal Antwerp trénere azt mondta, rengeteget kapott a székelységtől, ám sajnos sosem volt ideje, lehetősége meghálálni a sok biztatást, szeretetet, ezért szabadságát megszakítva „törlesztett” Londonban. Az eseményről a Nemzeti Sport munkatársa, Jakab Árpád számolt be, alább akkori cikkéből idézünk.

„Nem iszom több sört, már így is azt hittem egy ürgének a büfében, hogy Bölöni” – mondta a CONIFA foci-világbajnokság Székelyföld–Matabeleland csoportmérkőzésének szünetében egy szemmel láthatóan bizonytalan járású magyar szurkoló. Később aztán futótűzként terjedt a hír: nem a jóféle angol csapolt sör tréfálta meg a derék szurkolót, valóban a legendás játékos és tréner tette tiszteletét a tottenhami Coles Parkban. Így aztán nem csoda, hogy a lefújás után a székely és a magyar himnuszok eléneklését követően rengetegen nyújtották be igényüket – ki „Hahó, Laci bátyám!”, ki pedig „Bölöni úr!” megszólítással – egy közös fotóra.

Bölöni mosolyogva állta a sarat, a fotózkodás pedig régi emlékeket elevenített fel benne: „A szovátai tó partján megvan még a kitömött medve?” – kérdezte. Közben fiatal brit újságírók azért szomorkodtak, mert Bruce Grobbelaar, a Liverpool legendás kapusa nem jelent meg a mérkőzésen. „Végre én is készíthettem volna interjút egy BEK-győztessel” – kesergett egyikük felém fordulva, majd némi eligazítás után hálálkodva indult meg az 1986-ban a Steaua București-tel BEK-trófeát nyerő Bölöni irányába…

A szállodában ismét nosztalgiázunk picit, miután a 12-szeres magyar válogatott Csizmadia Csaba megmutat egy olyan, húsz évvel ezelőtt készült fényképet a meghatódó Bölöninek, amelyen az alig 13 éves marosvásárhelyi futballista palánta az edzővel ebédel Nancyban.

„Több marosvásárhelyi kisgyereket vittem ki annak idején Franciaországba – révedünk el ismét egy pillanatig a múltban. – Jómagam is Székelyföldhöz kötődöm, a székelyek mindig a magukénak tartottak, s én is a magaménak éreztem őket. Picit fáj, hogy igazából sosem tudtam meghálálni azt a rengeteg biztatást, szeretetet, amit tőlük kaptam.”

Volt ötletem arra, miként tudná meghálálni a székelyek szeretetét, de Bölöni szeme villan, hirtelen szigorúbbik arcát mutatja: „Sokszor elmondtam már, mit gondolok a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, s úgy általában a magyar futballról” – jelenti ki, s nem is feszegetjük tovább a témát. A kedélyeket lecsillapítandó viccelődve megjegyzem: Ronaldóról nem kérdezem, mire azt válaszolja, „az legalább kellemes téma…”

Késő estébe nyúlóan a szálloda halljában mi sört ittunk, a különböző akadémiákról kikerülő fiatal székely futballisták pedig Bölöni szavait: az ifjak tátott szájjal hallgatták a tréner sztorijait, tanácsait: „Mindig egy lépéssel előrébb akartam jutni, Dicsőszentmártontól a Marosvásárhelyi ASA-n keresztül a román válogatottságig, a BEK-győzelemig. Keményen megdolgoztam mindenért, na jó, lehet, hogy volt némi tehetségem is, de tény, munkamániás típus voltam, mindig a legtöbbet akartam kihozni mindenből. Ez ma is így van, akkor is, ha a pálmafáimat kapálom” – s egy „nem is tudtam, hogy a pálmafákat kapálni kell” székely megjegyzés után újra oldottá válik a hangulat.

Bölöni rögtön viccesre vált, azt tanácsolja a jelenlévőknek, ne szégyelljenek „lopni”, gondolván nyilván a szakmára, majd komolyra fordítva a szót hozzáteszi: „Azzal azért ugye tisztában vagytok, hogy ha Romániában akartok érvényesülni, akkor kétszeres erőfeszítésre van szükségetek?”

Legnagyobb sikerének – egy CR-rajongó ifjú székely futballista megrökönyödésére – nem Cristiano Ronaldo felfedezését tartja, hanem azt, hogy a Tigana, Fernandez, Giresse, Bets és társaik között is tudott érvényesülni, megállta a helyét, holott ő jószerével ismeretlennek számított Franciaországban, míg az egykori kiváló futballisták a mai napig félistenek.

Éjféli imára gyülekeznek a szomszédos mecsetben, amikor egy ajándékba kapott, Székelyföld feliratú mezzel a kezében a játékosokkal együtt a szállodai szoba felé veszi az irányt, mi pedig rendelünk még egy kör sört, hogy megbeszéljük: rendes ember ez a Bölöni, képes volt megszakítani amúgy is rövid szabadságát, hogy eleget tegyen a székelyföldiek meghívásának. Hálának ez sem utolsó a székelyek felé, Bölöninek viszont feltett szándéka tetézni ezt egy székelyföldi körúttal, melyen önéletrajzi könyvét mutatja majd be azoknak, akik miatta képesek voltak a Steauának is szurkolni…