Líceumi kórusok olimpiája

Jól teljesítettek, derekasan helyt­álltak, de nem jutottak az országos döntőbe a sepsiszentgyörgyi líceumok kórusai. Az elméleti, illetve művészeti líceumi kórusok Marosvásárhelyen szervezett regionális döntőjén két második és egy harmadik hellyel tértek haza együtteseink, az országos döntőbe csak az első jut be.

2017. április 03., 00:212017. április 03., 00:21

Jól teljesítettek, derekasan helyt­álltak, de nem jutottak az országos döntőbe a sepsiszentgyörgyi líceumok kórusai. Az elméleti, illetve művészeti líceumi kórusok Marosvásárhelyen szervezett regionális döntőjén két második és egy harmadik hellyel tértek haza együtteseink, az országos döntőbe csak az első jut be.

Szőts Dániel, a Mikes Kelemen Főgimnázium kórusvezetője elégedett a háromszéki gyerekek teljesítményével.


– Nagyon szépen, szinte hibátlanul adtuk elő a repertoárt mi is, és a Székely Mikó Kollégium kórusa is. Ez most nem volt elég. Jól szerepelt a Plugor Sándor Művészeti Líceum kórusa is, ők is másodikak lettek – számolt be a karvezető.


A pedagógus kerülte, hogy a zsűri tevékenységét minősítse, azt viszont „furcsállta”, hogy a versenyt egy olyan, egyébként gyönyörűen szóló kórus nyerte, amelyben csak lányok énekelnek.
– Olyan ez, mintha három alma és egy körte közül kellene kiválasztani, hogy melyik a legfinomabb. Szakmailag teljesen indokolatlan egyazon kategóriában szerepeltetni egy egynemű kart három vegyes kórussal – vélekedik a szakember.


Az elméleti líceumok versenyét a brassói Andrei Şaguna Líceum lánykórusa nyerte 100 ponttal, a Mikes és a Mikó egyaránt második lett 96, illetve 95 ponttal (a helyezéseket pontintervallumra adják). A művészeti líceumok versenyét beszterceiek nyerték, a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Sipos Zoltán vezette Eufónia kórusa 96 ponttal a második lett.
Két évvel ezelőtt (a páros években az 5–8. osztályos kórusok olimpiáját szervezik) a Mikes Kelemen Líceum és a Plugor Sándor Művészeti Líceum kórusa is megnyerte az országos versenyt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust