Levél fiaimnak Kolozsvárra színház-ügyben

Nem szeretném, ha színházkerülőkké válnátok. E művészeti ág annyira megváltozott az utóbbi négy-öt évtizedben, én sem mindig találom a helyem a nézőtéren, de azt hiszem, várakozásainkon is módosítani kell ahhoz, hogy mégse idegenkedjünk attól, amit látunk a világot jelentő deszkákon. Ama deszkák ugyanis valóban a világot, illetve azt akarják láttatni, aminek sokan érzik és vallják a posztmodern stílusáramlatával és a fogyasztói társadalommal járó frusztrációk és általános relativizmus, egy nagyfokú értékválság szűrőjén keresztül.

Soha nem felejtem hatvanas évekbeli nagy kolozsvári élményeim, Thornton Wilder A mi kis városunk c. darabja Széles Anna főszereplésével egyik legfelrázóbb emlékem marad, de a Shakespeare-darabok is a páratlan szöveggel és az arra alapuló színészi alakítással szembesítettek szintén feledhetetlenül, később a Sütő-művek ütöttek szíven nem utolsó sorban a rendezői remeklés (Harag György) okán. Az átélésre és átéltetésre törekvő esztétika nagyon különbözött a mai nemegyszer elidegenítő, deheroizáló, delírizáló, mindent pátoszt száműző divattól és az ún. rendezői színháztól, mely a szöveget sokszor az önkényig menően alárendeli a rendezőnek még a legnagyobbak esetében is.

Ma más módi dívik tehát, még az alanyi költők is a líraiatlanságra, a hétköznapi esetlegességek és kiábrándult hangulatok megragadására törekszenek sokszor, a színpad pedig a látványosságokkal és rendezői átértelmezésekkel akar megfogni, és nemegyszer inkább lehangol, mint felhangol. Ahogyan mondják: kísérleti jellegű. Állítom, ebben is meg kell és meg lehet találni a magasabb tartalmat, hiszen épp azért olyan lesújtó sokszor mondanivalójában, mert nem találja azt, amire áhítozik. S ámbátor ezt eléggé sikeresen leplezi nem egyszer, ezért hat olyan negativistának vagy alkalminak, vagy minden emelkedettségtől mentesnek – de mégis, egy érdekes indirekt ábrázolás és kifejezésmód állít ki itt bizonyítványt magáról, közeledjünk hát hozzá úgy, hogy meglássuk mögötte azt is, amit eltakar vagy burkoltan sirat, mert elveszettnek tart. S talán ezért nem is említi, pedig tudja, hogy léteznie kellene: az emberségesség pozitív eszményéről van szó.

Küldök pénzt. Ne mondjatok le a színházba járásról!