
Nem feledhetjük, hogy mielőtt 2010-ben a magyar választásokat kétharmados többséggel megnyerte a Fidesz, ugyanaz a magyar baloldal uszította a magyart magyar ellen, az anyaországiakat a határon túliak ellen, amelyik most is pályázik a hatalomra – fejtette ki pénteken Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő, miniszteri biztos, volt csíkszeredai főkonzul a sajtóval való találkozóján, amelyre Tamás Sándor megyetanácselnökkel érkezett. Székelyföldi látogatásának célja a kettős állampolgársággal rendelkező erdélyiek választási részvételre való buzdítása, és ez ügyben való tájékoztatása volt.
2021. december 06., 00:012021. december 06., 00:01
A háromszéki polgármesterekkel, önkormányzati képviselőkkel, ifjúsági szervezetekkel, nőszövetségekkel szervezett találkozók sorába iktatott sajtóeseményen Tamás Sándor megfogalmazta, „a budapesti napi politikai, költségvetési kérdések nálunk létkérdések”, példaként a Sapientia Egyetem támogatására fordított összegeket vagy a Pro Economica Alapítvány pályázatai által megnyerhető támogatásokat említette. – Nekünk nemcsak a szívünk húz Budapest irányába, hanem az érdekeink is azt kívánják, hogy álljunk ki a Fidesz–KDNP mellett – mondta a tanácselnök.
Zsigmond Barna a magyar országgyűlési választásokon való részvétel mellett kampányolva felidézte a Fidesz 2010-es győzelmét megelőző baloldali vezetés bűneit, a Gyurcsány Ferenc nevéhez köthető „lelki Trianont”, a 2004. december 5-i árokásást az anyaországi és határon túli magyarok között, amelyre méltó válasz volt a jobboldal kétharmados többsége a választásokon. A magyar nemzetpolitika ezt követő kedvező változásai, amelynek következtében újra egymásra találtak a magyarok, a kettős állampolgárság lehetőségének megteremtése ma már természetesnek tűnhet, de a nemzeti egység gondolata a baloldal számára továbbra sem az, a legutóbbi romániai választásokon a Momentum is a magyar egység ellen, a román pártok mellett kampányolt, taglalta a miniszteri biztos, mi a tétje a 2022 tavaszi választásoknak, amelyen az erdélyiek voksaira is számítanak.
A szavazás technikai részletkérdéseire is kitért. A napokban ugyan már több településen kaptak a magyar államtól tájékoztató levelet az érintettek, de fontos tudni, hogy aki az előző választásokon regisztrált, annak csak akkor kell újra regisztrálni, ha időközben lakcíme, más adata megváltozott. Aki eddig még nem vett részt a levélszavazáson, az a regisztracio.hu honlapon vetetheti magát nyilvántartásba. Fontos, hogy a szavazólapokat tartalmazó borítékokat ne bízzák a Román Postára, hanem juttassák el őket a magyar konzulátusra, akár az RMDSZ- és EMNP-irodák vagy az egyházak segítségével, ahol egyébként segíthetnek kitölteni az azonosító lapot vagy eloszlatni bármilyen, az iratokat illető bizonytalanságot. 2018-ban és azt megelőzően is nagy arányban (15–20 % körül) érkeztek a határon túlról érvénytelen szavazatok formai hibák miatt. Legutóbb két mandátumot biztosított a Fidesznek a külhoni magyarok szavazata, pár száz voks hiányzott a harmadikhoz.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!