Lemondott az USR éléről a négy hónapja pártelnökké választott Dacian Cioloș

Lemondott a tavaly ősszel ellenzékbe vonult Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) éléről hétfőn az alig négy hónapja pártelnökké választott Dacian Ciolol európai parlamenti képviselő.

Székely Hírmondó

2022. február 08., 08:082022. február 08., 08:08

Cioloș azt követően nyújtotta be lemondását, hogy a pártvezetés 14-11 arányban leszavazta az általa javasolt, a kollektív döntéshozatal átszervezését célzó reformcsomagot. A pártelnök árnyékkormány felállítását és az alapszabály módosítását kezdeményezte, a civil szervezetek és a vállalkozói szféra képviselőinek is helyet akart biztosítani a pártvezetésben, amelyet kritikusai a döntéshozatal "kiszervezésének" minősítettek és leszavaztak.

Hétfő esti sajtótájékoztatóján a politikus azt is közölte, hogy a továbbiakban nem kíván indulni újabb elnöki mandátumért. "Nincs semmi értelme" - jegyezte meg.

Cioloş elmondta, hogy elnökké választásakor a USR modernizálását tűzte ki célul, és ehhez a 24 tagú országos elnökség támogatására lett volna szüksége. Azért mondott le, mert ezt a támogatást nem kapta meg a párt vezetőtestületétől.

Emlékeztetett: tavaly arra kérte a tisztújító kongresszus előtt Dan Barnát, hogy mindketten lépjenek hátra, ne pályázzák meg az elnöki tisztséget, mert ezzel esélyt adnak a párt "regenerálódására". Mint mondta, az USR jelenlegi alelnöke nem hallgatott rá, s ennek néhány hónappal később megmutatkozott az eredménye. "Remélem, a kollégáim kellően bölcsek ahhoz, hogy a párt túl tudjon lépni ezen a helyzeten" - tette hozzá.

Cioloş beszámolt arról is, hogy rendszeresen 11-14-es eredménnyel zárultak a szavazások az USR-t érintő döntésekről az alakulat vezetőtestületében. Ez szerinte arra utal, hogy "nehezen áthidalható szakadék" keletkezett a pártban. Úgy fogalmazott: nem azt fájlalja, hogy nem tudta érvényesíteni az akaratát, csak nem hisz már abban, hogy együtt tud működni azokkal, akik nem támogatták a megválasztását a tisztújító kongresszuson.

A politikus leszögezte, hogy az USR tagja kíván maradni. Ugyanakkor úgy vélekedett, hogy a pártnak alapszabály-módosításra van szüksége, mert nem működhet tovább a jelenlegi formában. Szerinte az USR-ne le kell vonnia a tavalyi kormányzati részvétel és a politikai válság tanulságait, és új alapokra építkezve kell felkészülnie a 2024-es választásokra. 

Az USR tavaly ősszel véglegesítette fúzióját szövetségesével, a Cioloș által alapított Szabadság, Egység és Szolidaritás Párttal (PLUS). A román média szerint a mostani feszültség hátterében az áll, hogy az internetnemzedék két rendszerkritikus, korrupcióellenes jelszavakat hangoztató, a közélet megtisztulását hirdető pártja - a magát jobbközép alakulatként meghatározó USR és a centrista PLUS - között a fúzió ellenére sem szűnt meg a rivalizálás. Bár az egyesült párt élére Cioloșt választották elnökké, a pártvezetésben az USR-t korábban vezető Dan Barnához közel álló politikusok maradtak többségben.

A párton belül az is fokozta az elégedetlenséget, hogy az USR tavalyi "keménykedése" nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) és az RMDSZ-szel közösen kormányzó USR tavaly nyílt konfliktusba keveredett Florin Cîțu miniszterelnökkel, majd miután a liberális kormányfő nem volt hajlandó engedni az USR követeléseinek, kilépett a kormányból, megbuktatta Cîțut, és ezzel hónapokig tartó kormányválságot idézett elő.

Ellenzékbe vonulása óta a parlamenti helyek 16 százalékával rendelkező USR-nek nemhogy nőtt volna a támogatottsága, hanem egyes felmérések szerint már 10 százalék alá csúszott, így a nacionalista, vírustagadó szólamokkal 9 százalékos parlamenti képviseletet szerzett Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) vált a román ellenzék hangadójává. Az AUR-t most már 17-18 százalékon mérik a közvélemény-kutatások, míg az USR a pártszakadás szélére került.

Az USR vezetését ideiglenesen Cătălin Drulă volt közlekedési miniszter, a párt legtöbb szavazattal megválasztott alelnöke veszi át.

(MTI/Agerpres)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés