Lehagytuk a sereghajtókat

A Syndex nemrégiben közzétett tanulmánya szerint országos szinten tavaly Vrancea megyében volt a legalacsonyabb a nettó átlagkereset, egyedül itt nem érte el a 2000 lejt. Mi átlagosan 2194 lejt tehettünk zsebre havonta, ami igencsak elmarad a bukaresti 3684 lejtől, de még az országos átlagtól (2685 lej) is, ám mégsem a sereghajtók között kullogunk. Ezzel a mutatóval ugyanis nem csak a szomszédos Hargita megyét (2046 lej) előzzük meg, hanem a már említett Vranceát (1999), Suceavát (2137), Botoșani-t (2172), Neamțot (2078), Vaslui-t (2137), Buzăut (2131), Brăilát (2084), Ialomițát (2140), Călăráșt (2137), Teleormánt (2126), Vâlceát (2097), Mehedințet (2141), Krassó-Szörényt (2158), Hunyadot (2166), Szilágyot (2190) és Beszterce-Naszódot, de például a Bihar megyeiek is csak 3 lejjel kerestek jobban, mint mi. Némileg árnyalja a képet az – tegnapi lapszámunkban is ismertetett – tanulmányeredmény, mely szerint a Kovászna megyei „zsírosabb” állásokat, mint például a belügyhöz, hadügyhöz és egyéb állami apparátushoz tartozókat túlnyomórészt román nemzetiségűek foglalják el, az átlagfizetés pedig mindenkire, így a magyarokra is vonatkozik…

Azt sem lehet mondani, hogy a háromszékiek nem dolgoznának. Tavaly 51.500 alkalmazottat tartottak számon a megyében, 4,8 százalékkal többet, mint 2017-ben – ez a teljes lakosság 25,3 százalékát jelentette, miközben az országos átlag 3,9, illetve 26,9 százalékot tett ki. A szomszédok közül Hargita megye például csak 22,6 százalékos foglalkoztatottságot tudott felmutatni, Buzău 19,9%-ost, Bákó 18,5%-ost, Vrancea 17,6%-ost… Ugyanakkor a munkanélküliségi ráta (Brassót nem számítva) nálunk volt a legalacsonyabb, 3,4 százalékos ebben a viszonyítási körben: Hargita megyében ez a szám 4%, Bákóban 5,7%, Buzăuban 6,9%.

És ennek meg is van a kézzelfogható eredménye, hiszen 2018-ban az egy főre jutó nemzeti jövedelem (GDP) 32,9 ezer lejt tett ki Kovászna megyében, 4,8 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Ezen a listán a szomszédos megyék közül csak Brassóval nem tudjuk felvenni a versenyt, Buzău csak hajszálnyival előz meg bennünket, egy szinten állunk Bákóval, míg Hargitát és Vranceát simán lekörözzük. Világosan látszik tehát, hogy jelentősebb állami beruházások nélkül is jól álljuk a sarat, és tudva azt, hogy a székelyföldi megyék csak mintegy 60 százalékát kapják vissza az államnak általuk befizetett összegből, levonható az egyértelmű következtetés: egy esetleges gazdasági autonómiával pár év alatt látványosan növekedne az életszínvonalunk.