Legjobbak a jók között

A legrangosabb romániai sportnapilap idei szavazásán Simona Halep érdemelte ki az év legjobbjának járó elismerést – immár hatodik alkalommal, ami rekordot jelent.

Bartha Zsófia

2020. december 24., 00:222020. december 24., 00:22

Nem történt meglepetés: a világ legjobb salakpályás női teniszezője, Simona Halep zsinórban negyedik éve, összességében pedig hatodik alkalommal érdemelte ki az év legjobb romániai sportolójának járó díjat a Gazeta Sporturilor szavazásán. A női teniszezők egyéni világrangsorában a második helyen álló 29 éves konstancai sportoló idén Prágában, illetve Rómában nyert WTA-tornát, és ezzel minden idők legjobb salakpályás női játékosa lett. Emellett Dubajban szerzett WTA-trófeát, és részt vett két Grand Slam-en is, viszont a Roland Garroson már a nyolcaddöntőben, az Australian Openen pedig az elődöntőben búcsúzott. Az idei 26 mérkőzésén csak a fehérorosz Arina Szabalenka, a spanyol Garbiñe Muguruza és a lengyel Iga Świątek győzte le. Halep idén egyéni csúcsot is felállított, ugyanis február és október között (tehát a koronavírus-járvány miatti vesztegzár időszakot is beszámítva) zsinórban 17 mérkőzést nyert meg.

A labdarúgók között a FCSB játékosa, az aradi Dennis Man lett 2020 legjobb román játékosa, megelőzve a rangsorban Ciprian Deacot (Kolozsvári CFR) és Nicolae Stanciut (Slavia Praha). 2020 legjobb labdarúgóedzőjének járó díjat megosztva kapta meg a kínai szuperligát megnyerő Cosmin Olăroiu (JS Suning, Kína) és a 2019-ben ázsiai Bajnokok Ligáját nyerő Răzvan Lucescu (Hilal, Szaúd-Arábia), míg a Kolozsvári CFR-t zsinórban harmadik bajnoki címre vezető Dan Petrescu a harmadik helyre került ebben a kategóriában.

A legjobb labdarúgó idegenlégiósokkal a CFR büszkélkedhet, az első két helyen zárt a brazil Paulo Vinicius, illetve a portugál csapatkapitány, Mario Camora. Utóbbi egyébként időközben megszerezte a román állampolgárságot, és már be is mutatkozott a román válogatottban. A harmadik helyen az Universitatea Craiova bosnyák csatára, Elvir Koljić zárt, aki az idény 6. fordulójában súlyosan megsérült a Poli elleni bajnokin. Koljić addig hat gól szerzett a Craiovának.

Ellenben egyetlen román labdarúgó sem került fel az év legjobb sportolóinak a listájára. Halepet ugyanis a világelső párbajtőrvívó Ana Maria Popescu és a többszörös világkupagyőztes, Európa-bajnok és egyetemi világbajnok sportlövő Laura Coman követi. Mindhárom sportoló gőzerővel készül a jövő évi tokiói olimpiára.

A GSP második éve életműdíjakat is kiosztott. Tavaly Jenei Imre, Mircea Lucescu, Ilie Năstase, Nadia Comănci, Elisabeta Lipă, Gică Hagi és Ivan Patzaichin érdemelték ki az elismerést, 2020-ban pedig az egykori atléta Doina Melinte, a korábbi szertornász Simona Amânar, az egykori labdarúgók, Anghel Iordănescu és Bölöni László, illetve az egykori világbajnok kézilabdázó, Cristian Gațu csatlakozott a GSP legendás sportolóinak táborához.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés