
A kézdiszentkereszti László Dáviddal már korábban is készítettünk interjút a tájképfestés iránti szenvedélyéről, azonban időközben kiderült, hogy nemcsak gyönyörűen alkot, hanem kertészkedéssel, növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozik, ami, valljuk be, nem minden tizenhat évesre jellemző, ráadásul mindezt nagy alázattal végzi. A különleges virágok mellett hullámos papagájok, zebrapintyek és japán fürjek is színesítik az udvarát, melyet folyamatosan csinosít.
2022. augusztus 18., 00:152022. augusztus 18., 00:15
– Tizenhat éves vagy, most mész 11. osztályba, de saját virágoskerted van, emellett zöldségeket is termelsz. Ami nem jellemző korosztályodra. Mikor kezdtél el kertészkedni, és minek a hatására?
– Már kiskoromban érdekelt a kertészkedés, de komolyabban csak pár éve tevékenykedek a kertemben. Mindig segítettem a szüleimnek gyomlálni, kapálni, idővel ez több lett, mint munka, rájöttem, hogy szeretem ezt csinálni. Így lett egy kis fóliaházam, és azóta gondozom, csinosítom a kertem.
– Mi az első emléked, ami a kertészkedéshez fűződik?
– Egy kaktuszhajtással kezdődött az egész. Azóta úgymond megfertőzött a kaktuszok és pozsgások világa. Nagyon sok kaktuszt és pozsgás növényt kaptam kaktuszgyűjtő ismerősöktől, és így lassan én is gyűjtő lettem. Jelenleg több száz darabot számláló gyűjteményem van.
– Milyen virágok találhatóak meg a kertedben? Mi az, ami biztos nem hiányozhat?
– Nagyon sok növényem van, mivel mindig szerzek be újabb és újabb fajtákat. Nagyon szeretem a mediterrán növényeket, ezért nem hiányozhatnak a kertből, de emellett a fák és cserjék sem, mivel próbálok egy olyan kertet kialakítani, amely élőhelyet ad a madaraknak és más előlényeknek egyaránt. Számomra ez egy fontos cél.
– Miért pont a mediterrán növények a kedvenceid?
– Mert nálunk nem megszokottak, ezért különlegesebbé teszik a kertet, viszont a fák sem hiányozhatnak, mert otthont adnak a madaraknak, amelyek nagyon fontosok egy kertben. Természetesen vannak ritka növényeim, amit itt kiemelnék az az indiai lótusz, a finger lime, vagy a fagyálló kaktuszok, a lithopsok, amelyeket élő kavicsoknak neveznek.
– Az eredményből ítélve, rengeteg időt és energiát fektetsz a kerted ápolásába. Mit ad számodra ez a
tevékenység, hiszen a veled egyidősek inkább buliznak, edzenek, fociznak, vagy az online térben töltik el az időt?
– A kertészkedés számomra megnyugvást ad, ezért a legtöbb időmet a kertben töltöm, de minden növény meghálálja a sok munkát, és egy gyönyörű látványt nyújtanak. Biztatnék minden fiatalt, hogy ők is ültessenek fákat, tegyék szebbé a környezetüket, töltsenek több időt a természetben, és örüljenek az apró dolgoknak, a saját terméseknek, mert ezzel is hozzájárulnak egy szebb jövőhöz.
– A virágok ápolása mellett a zöldségek és gyümölcsök termesztésével is foglalatoskodsz. Számodra melyek azok a zöldségek, amelyek nélkül nem létezhet tökéletes veteményes?
– Úgy gondolom, hogy egy kertbe minden olyan zöldséget el kell ültetni, amire a konyhában szükségünk van. A konyhakertben is szeretem a színességet, ezért mindig van ott is egy sor virág, ami nagyon jó a méheknek és lepkéknek.
– A házinál nincs jobb. Te mit tapasztaltál, milyen azokból az alapanyagokból főzni, amelyeket magunk
termelünk meg? Gondolom, édesanyád örül neki.
– Ez teljes mértékben így van, a házi dolgoknál nincs jobb, teljesen más az ízük, mert azzal a tudattal fogyasztjuk, hogy ezt mi termeltük, a mi munkánk gyümölcse. A mi kertünk teljesen vegyszermentes, ezért bátran fogyaszthatjuk az itt termett zöldségeket.
– Fürjeket és galambokat nevelsz, de vannak papagájaid is. Honnan ez a sokszínűség?
– Az állatvilág is nagyon érdekel, leginkább a kisállatok és madarak. Az állatállományomat is mindig bővítem, jelenleg vannak hullámos papagájaim, zebrapintyeim és japán fürjeim is, de hamarosan pár új madár érkezik.
– És ha ez a sok minden még nem lenne elég, gyönyörűen festesz. Milyen terveid vannak a közeli jövőben, akár a kertépítéssel, akár az élet más területén?
– Nekem a fő célom a kertészet marad, minden más mellett. Jelenleg úgy gondolom, hogy ez a legjobb út számomra, de nem árt az, ha valaki több minden iránt érdeklődik, és tartalékban vannak más tervei is.
– Milyen más tervekre gondolsz?
– Mondjuk, a művészeti egyetemre. De szerencsére a döntést nem most kell meghoznom…
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!