Lámpásembereket tüntettek ki

A főkonzul azt mondta: a kitüntetéseket a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításban és az egyetemes értékek gyarapításában végzett kimagasló tevékenységük elismeréseként vehetik át a díjazottak. Dávid György laudációjában kiemelik a Krisztus király templomban „kézzelfogható és szemmel látható eredménnyel” végzett munkáját, „nemcsak a sepsiszentgyörgyi hívek, hanem egész nemzetének szolgálatában”.

A „kicsi magyar világban” született Bordás Attila 1956. október 23-án, a magyar forradalom és szabadságharc kitörésének napján „hitte, hogy eljött az idő a kettős elnyomás, a román és a kommunista elnyomás lerázására”. 1957-ben és 1958-ban március 15-én megkoszorúzták 1848-49-es forradalomnak és szabadságharcnak a város parkjában levő emlékművét, második alkalommal lecsapott rájuk a Szekuritáté. Bordás Attilát a kolozsvári katonai törvényszék 12 év börtönbüntetésre ítélte. „Az 1956-os forradalom és szabadságharc elvei melletti bátor, a megtorlás következményeit is elviselő, példaértékű kiállása elismeréseként Áder János köztársasági elnök úr Bordás Attilának a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozza” – írja a kitüntetést kísérő dokumentációban.

Dávid György először „méltatlanságát” érezte át, amikor erre a díjra javasolták.

– Istené minden dicsőség, és az ő dicsőségére veszem át ezt a kitüntetést mindazoknak a nevében, akikkel most már 28 éve együtt dolgozunk. A papi munka az építkezés, nem a templom, hanem Isten országának építése. Az emberek szívében lenni, ott dolgozni, ez az én küldetésem – mondta a plébános.

Bordás Attila úgy értékelte: a díj „elégtétel annyi év szenvedésért”.

– Meghatottan beszélek, elszaladt felettem az idő, már csak szemlélője vagyok az életnek, beleszólni, befolyásolni nem tudom. Kívánom, hogy a fennmaradjon a magyar kormány nemzetvédő, nemzetfejlesztő politizálása – mondta Bordás Attila.

Tamás Sándor megyetanácselnök szerint mindkét kitüntetett a keresztény, nemzeti értékrend alapján él, mindketten „igent mondtak” az igazságra, az igazságosságra, az életre, és nemet az ördögi rendszerre, „akkor is, amikor botozás járt ezért”. Antal Árpád polgármester abban látja a hasonlóságot a két elismert személy között, hogy mindketten „halk szavú emberek”, és ebben a „rendkívül hangoskodó társadalmunkban” ezzel és életükkel is bizonyítják, hogy nem a hangerő határozza meg, hogy ki mit tesz le az asztalra, kinek van igaza. „Köszönjük, hogy vannak” – mondta a polgármester.