Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. január 25., 00:032021. január 25., 00:03
Szép szombatja volt az anyaországi és székelyföldi sportnak!
Azonnali jelentőség szempontjából első helyre kívánkozik a magyar női vízilabda csapat olaszországi sikere. A házigazdák legyőzése (13-10) olimpiai részvételt ér, és egyben azt is jelenti, a magyar olimpiai sportküldöttség elérte a százas létszámot. Az olimpiai selejtező torna vasárnap esti döntőjét (magyar-holland) már csak a rend kedvéért játszották le, talán a két továbbjutó egyikének sem hiányzott a ráadás. A magyar női vízilabda-válogatott sorozatban háromszor volt negyedik az olimpián, amióta ez a szakág szerepel a nyári játékok műsorán, vagyis 2000 óta (az elsőre nem jutott ki a csapat, míg a másodikon hatodik lett). Szakértők szerint a jelenlegi csapatnak jobbak az esélyei olimpiai éremszerzésre. Úgy legyen! A férfi csapat már tavaly januárban kijutott, a budapesti Európa-bajnokság megnyerésével.
A magyar férfi kézilabda-válogatott balszerencsés körülmények között és miatt maradt le a tokiói olimpiáról. Pedig a tavalyi Európa-bajnokságon és a most zajló világbajnokságon bizonyította, hogy ott lenne a helye. Tavaly az Eb meglepetés-csapata volt a magyar, és nemhogy maradt a lendületből, hanem egyértelmű fejlődés, erősödés tapasztalható a válogatottnál. A jelenlegi, egyiptomi vébén megnyerte első 5 mérkőzését, s hátha lesz még folytatás! A szombati, Lengyelország elleni rangadó megnyerése (30-26) negyeddöntőbe jutást ér. A korábbi lebonyolítási rendszernél ez a siker elődöntőt jelentett volna, éremért játszhatna a nemzeti csapat! Így azonban elméletileg még az is megtörténhet, hogy ha győz hétfőn a spanyolok ellen, akkor sem jut a négy közé! A nehezebb út annak tulajdonítható, hogy a vb-résztvevők létszámát 24-ről 32-re emelték, emiatt a középdöntőt nem 12, hanem 16 csapat játssza, és nem akarták, hogy a négy csoportból csak az elsők jussanak tovább. A két 6 tagú csoportos (régebbi) változatban a magyar válogatott egyikben az 1. vagy 2. helyen végezne, onnan elődöntőbe menne!
A két anyaországi válogatott sikerének volt egy kedves székelyföldi ráhangolója szombaton kora délután. A Sepsi OSK parádésan játszott és győzött a Liga 1 „háromszéki hóemberes” mérkőzésén. Nem először történik a sportvilágban, hogy egy tartalékos csapat sziporkázik. Lehetnek véletlenek, de a jelenségben benne van annak a valószínűsége is, hogy a tartalékokat néha méltánytalanul mellőzik, s teljes keret esetén sem mindig (vélt?) „eszményi csapat” játszik. A Sepsi OSK számára a legjobbkor jött ez a 4-1, határozott üzenete a felsőházi hely és a dobogó-közeli végeredmény elérésének.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!