Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
2021. december 17., 00:202021. december 17., 00:20
A történet többé-kevésbé közismert: egy dobrudzsai bűnszövetkezet tagjai rendszeresen lopták az üzemanyagot a Mihail Kogălniceanu melletti amerikai támaszpontról, évek során mintegy 2 millió dollárnyi gázolajat csapoltak le szövetségesünk tartályaiból. Mit mond erre a román védelmi miniszter? Hogy ezért végső soron a jenkik hanyagsága okolható, mert ide jövetelük előtt nem tájékozódtak alaposabban, és nem ismerik a román kultúra sajátosságait.
Ezek szerint a román kultúra védjegye a lopás lenne. Kétségtelenül üdvözítőbb, mint a manele, de eddig azt hittem, inkább Caragiale, Enescu, Brâncuși vagy Grigorescu irányába kellene keresni a támpontokat. Most kiderült, hogy nem. Minél műveltebbnek akarsz tűnni, annál többet kell lopni.
Vasile Dîncu nyilatkozatát szerencsétlen fogalmazási bakinak is tekinthetnénk, de akár freudi elszólás is lehetett a részéről. Az egyik internetes román szinonimaszótár nem kevesebb mint harminchét kifejezést rokonít az a fura, azaz lopni főnévi igenévvel. Ennyire változatosan körülírni egy, a tízparancsolat által is tiltott bűncselekményt, tényleg magas kulturális teljesítmény, a jóval gazdagabb szókinccsel bíró nyelvekkel összevetve is párját ritkítja.
Mindez véletlen lenne? Nem tudom, de még a 2016-os helyhatósági választások előtt olvastam, hogy akkoriban több mint száz olyan honi polgármester készült megőrizni a székét, aki ellen éppen bűnvádi eljárás folyt korrupció, lopás vádjával, és az előzetes felmérések szerint többségük eséllyel indult. Bukarest nyolc, mandátumát töltő polgármestere közül csak egyet nem vegzált addig a DNA. Négy évvel korábban két Ilfov megyei elöljáró úgy nyerte meg a választást, hogy éppen előzetesben vallatták őket. A nép rájuk szavazott, mert nem akart műveletlen maradni.
A lopás megítélése tehát igen, tükrözheti az adott társadalom kulturális szintjét, de talán nem föltétlenül egy védelmi miniszternek kellene ezzel kérkednie. És még van bátorsága 354 millió euróért lejárt szavatosságú vadászgépeket vásárolni Norvégiától! Nem fél attól, hogy a honfitársai elcsórják, és eladják ócskavasként kulturális érettségük fitogtatásaként? Mindenesetre, amíg Amerikának ilyen szövetségese van, nincs szüksége komolyabb ellenségre.
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!