Külcsín és belbecs

Tegnap is rossz éjszakám volt. Alig aludtam négyórányit, felébredtem. Meglátogattam a tróntermet, majd visszafeküdtem. Hátra, hasra, oldalt, csukott szemmel, hogy ne szédüljek. Alvás nuku. Altatót nem veszek, mert minden betegemet lebeszélem róla. Hozzászokás veszélye, butít és a többi…
Nincs mit tennem, felgyújtom az olvasólámpát, és veszem a könyvet. Egy darabig érdekes, aztán futnak a betűk. Arra ébredek, hogy a könyv nyomja az orromat, és fáj a derekam. Nem hagyom magam, feltápászkodom. Ez már haladás, de közben megállapítom, hogy a farcsukom is fáj. Áh, semmi ez, biztos havazni fog. Kinézek az ablakon, és tényleg pilinkél. Jelentkezni fogok önkéntes, fizetés nélküli tudósítónak az időjós műsorába. De addig is mit tegyek? Hát tornászni fogok!
Hatvan éve mondja a barátom, hogy ő minden reggel félórát tornászik. Mesélem a dolgot feleségemnek, és ő arra biztat, mondjad: te is! Na, de hazudni nem szép dolog.
Nekifogok. Eeeegy, keeettő… Ezt aztán abbahagyom egy-kettőre. Inkább a kávét s a borotválkozást választom. Az is egészséges. Már friss is vagyok, mint a zöldhagyma. Irány a rendelő, a szomszéd városba!
Nyögedező bácsikát vizsgálok, mindene fáj, kapkodja a levegőt. A felesége is jelen van, mert csak ő tudja a gyógyszereit elsorolni.
– Egy kicsi sárga reggel meg egy rózsaszín hosszúkás, délben az a két fehér…
– Na, ne is mondja, lelkem, mert így semmire se megyünk! – mondom türelmem fogytán. Mire a néni:
– Hát jó, tetszik tudni, olyan bizalommal jöttünk, de nekünk azt mondták, hogy egy idős doktor úrnak tetszik lenni…
– Nofene! Tán nem vagyok elég úr?
– Nem, de maga nem idős…
Eközben feleségem segédkezik, a bácsi fejlapját nézi, nevetgél, és mutatja nekem a személyi számot. Az pedig úgy kezdődik, hogy 1400421…
– Hát igen – morfondírozok magamban –, ez csak úgy kábé fél évvel diferál az enyémtől… De kivágom magam: – Akkor jöjjenek vissza úgy tíz év múlva, addig én is érlelődök, meg szerzek egy kis tapasztalatot, esetleg túl leszek a rezidens éveken…
Ezek után kihúztam magam, és lediktáltam a lehető legoptimistább terápiát. Még reggeli tornát is! A legjobb nevelés a személyes példamutatás. Hát nem igaz? Borotválkozzunk minden reggel!

Török Samu