Kukarongálók garázdálkodnak Sepsiszentgyörgyön

A sepsiszentgyörgyi zárt hulladékgyűjtők körül szétszórt szemét okozta gond nem új keletű. A TEGA különböző módon próbál megoldást találni arra, hogy a gyűjtők belsejében ne legyen rendetlenség, ennek első feltétele, hogy ténylegesen zárva maradjanak az ajtók.

Székely Hírmondó

2024. január 18., 21:042024. január 18., 21:04

Az elmúlt hét péntekén hiába vásárolt 75 új lakatot a TEGA hulladékgazdálkodási vállalat, és szerelte fel azokat 35 gyűjtőre, 48 óra leforgása alatt 10 ajtót már nem lehet újra bezárni. Vagy a lakatot feszítették le, vagy az ajtót rongálták meg, de olyan is előfordult, hogy a lakatot tartó fület törték össze ismeretlenek

Máté László igazgató értetlenségét fejezi ki amiatt, hogy az ilyen rongálások után sosem jelentkezik bár egy szemtanú. „Korábban volt, ahova kamerát szereltünk, és az is eltűnt. Ha azt akarjuk, hogy a lakhelyünkön ne legyen szemét, nem elég a TEGA, nem elég a rendőrség sem önmagában. Mivel vasból készült, erős tárgyakról beszélünk, nem lehet ezeket zaj nélkül összetörni, valaki csak észreveszi, hallja. A lakókra is szükségünk van, ha ezt a jelenséget meg akarjuk állítani, ezért arra kérem őket, szóljanak a rendőröknek, biztonságos távból filmezzenek, készítsenek fényképet, hogy lehessen az elkövetőket felelősségre vonni, ellenkező esetben mindig ugyanez lesz: költjük a pénzt, javítunk, próbáljuk a lakóknak kellemesebbé tenni a környezetet, aztán kezdjük elölről – bosszankodik a TEGA vezetője.

Galéria

Hab a tortán, hogy a városban továbbra is előfordul olyan, amikor az éjszaka leple alatt ismeretlenek az utcai szemeteseket rongálják: legutóbb a Grigore Bălan sugárúton a villanyrendőrtől a 105-ös tömbházig minden szemetest felrúgtak.

„Nem állíthatunk rendőrt és nem szerelhetünk kamerát minden szemétkuka mellé. Itt megint csak az tud valamit tenni, aki látja, mi történi. Nem arra kérem az embereket, hogy magukat sodorják bajba, hanem, hogy annak szóljanak, akinek ez hatásköre” – hangsúlyozta Máté László.

A helyzeten nem könnyít a helyi rendőrséget is érintő pénzszűke. Amint azt annak vezetőjétől, Hadnagy Istvántól ugyanis megtudtuk, idén saját költségvetésből nem tudják bővíteni a kamerarendszerüket. Hosszú távon olyan rendszert szeretnének, amely akár egy autó rendszámának azonosítását is lehetővé teszi.

Fotó: TEGA Rt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust