Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
2021. január 14., 00:022021. január 14., 00:02
Január végéig várja az erdélyi magyar középiskolások jelentkezését a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Középiskolás Programja, amely iskola mellett végezhető, ingyenes kurzusokat kínál a diákoknak. Az érdeklődők figyelmébe ajánlják a január 23-án megrendezendő online Pályaorientációs Nyílt Napot, valamint a január 26-án tartandó online képzési tájékoztatót, ahol közelebbről is betekintést kaphatnak a Középiskolás Program által kínált lehetőségekbe.
Az 1996-ban alapított hagyományos oktatást kiegészítő tehetséggondozó intézmény Középiskolás Programja több mint másfél évtizede működik sikeresen Magyarországon. A 2013 óta Erdélyben is elérhető képzéseken több mint 350 erdélyi magyar tanuló vesz részt. Így a határon túli diákokkal együtt ma már összesen közel 1400 fiatal fejlesztheti magát a távoktatási kurzusokon és a havi egy képességfejlesztő tréningnapon alapuló képzéseken.
A programba felvételt nyert tanulók érdeklődési körüknek megfelelően választhatnak a nyolchetes rendszerben működő e-learning-kurzusok közül. A kínált témák palettáján többek között megtalálható a modern kori történelem, a nemzetközi kapcsolatok, a közgazdaságtan, a pszichológia, a jog, valamint egy magyar és angol nyelvű íráskészség-fejlesztő kurzus is. Az online képzés mellett havonta egy személyes készségfejlesztő napot is tartanak kolozsvári és székelyudvarhelyi helyszíneken felváltva, amelyek a járványhelyzetre tekintettel most online térben valósulnak meg. Az érdeklődők valamennyi kurzus tematikáját és bemutatkozó videóját az intézmény honlapján megtalálható e-learning-rendszer menüpontban tekinthetik meg.
A képzésre január 31-ig lehet jelentkezni egy szabadon választott könyv, film, sorozat vagy előadás kapcsán írt összefoglaló és kritika beküldésével.
Az Erdélyi Középiskolás Programról és a jelentkezés pontos menetéről az intézmény honlapján (mcc-kolozsvar.ro) olvashatnak az érdeklődők.
(Mathias Corvinus Collegium)
Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.
Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.
Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.
Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.
Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.
A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban.
A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.
Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.
A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.
Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.
szóljon hozzá!