Közel 30 százalékkal többen haltak meg tavaly Romániában, mint a járvány előtti utolsó évben

28,8, százalékkal többen haltak meg, és 4,4 százalékkal kevesebben születtek tavaly Romániában, mint 2019-ben, a járvány előtti utolsó évben - közölte kedden a tavalyi előzetes népmozgalmi adatokról készített elemzésében az Erdélystat.ro statisztikai portál.

Székely Hírmondó

2022. március 09., 10:532022. március 09., 10:53

Az elemzés szerint a koronavírus-járvány - a hivatalos statisztika szerint - 2021-ben 43 ezer ember életét követelte, ám a halálozások száma ennél többel növekedett. "Ezek az adatok arra utalnak, hogy a járvány közvetett hatása a lakosság egészségi állapotára és a halálozások alakulására akár nagyobb mértékű lehet, mint a Covid-19 betegségre visszavezethető halálozás. A halálozások száma a március-áprilisi és az október-novemberi időszakban volt kiugró mértékű, a "szokásosnak" mintegy duplája. Az október-novemberi időszak - amikor az éves halálozás negyedrészét jegyezték - egybeesett a koronavírus-járvány negyedik hullámával.     Az elemzés a megyei bontású adatok alapján megállapította: Erdélyben az országos átlagnál is nagyobb arányban növekedett az elhalálozások száma, és csökkent a születéseké.

Az Erdélyben regisztrált 109 321 elhalálozás harminc százalékkal magasabb a 2019-es, és 12 százalékkal a 2020-as adatnál. A történelmi régióban tavaly csak 62 638 gyermek született, ami hat százalékkal kevesebb a 2019-es adatnál, és egy ezrelékkel kevesebb a 2020-asnál. Amint az elemzők megállapították: a halálozások nagymértékű emelkedése következtében az erdélyi természetes fogyás 33,7 százalékkal gyorsult az elmúlt évben. Míg 2020-ban 35 ezer főt tett ki a halálozások és a születések különbsége, 2021-ben már 46,7 ezres volt ez a különbség.

Erdélyben tavaly 38 270 házasságot kötöttek, ami 38,1 százalékkal nagyobb az előző évi adatnál, azonban 11,6 százalékkal elmarad a járvány előtti utolsó év értékétől.

Amint az elemzők megállapították: a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben az elhalálozások az erdélyi minta szerint alakultak. A születéseknél és a házasságkötéseknél azonban különbség mutatkozik. Székelyföldön tavaly 1,5 százalékkal több gyermek született, mint egy évvel korábban, de a születések száma ott is 6,6 százalékkal kevesebb volt, mint 2019-ben. Tavaly Székelyföldön 54,7 százalékkal több házasságot kötöttek, mint 2020-ban, de a házasságkötések száma így is 6,6 százalékkal elmaradt a járvány előtti 2019-es év számától.

Az elemzés készítői arra hívták fel a figyelmet, hogy a román statisztikai hivatal előzetes adatait vették figyelembe, és elsősorban a születéseknél változhatnak még az adatok a késve anyakönyvezett gyermekek miatt.

(MTI)

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Három napig állt a bál a kézdiszéki Torján. Pénteken délelőtt kezdődtek és vasárnap este értek véget a Septemberfestre keresztelt falunapok, benne „nemzetközi” főzővetélkedővel és az elmaradhatatlan óriás túrós puliszkával.

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
Septemberfest puliszkával, főzőversennyel
2025. szeptember 08., hétfő

Septemberfest puliszkával, főzőversennyel

Hirdetés
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

Jubileumi kiadásához érkezett Csernáton messze földön híres rendezvénye, amely egyszerre szól hagyományőrzésről, közösségépítésről és szórakozásról. Szeptember 7-én, vasárnap tizedik alkalommal tartanak huszár -és katonadal-találkozót.

Huszár- és katonadal-találkozó
Huszár- és katonadal-találkozó
2025. szeptember 06., szombat

Huszár- és katonadal-találkozó

2025. szeptember 06., szombat

Több mint kétezer előkészítős kap ajándék iskolatáskát

Átadta a Kovászna megyei önkormányzat az előkészítő osztályba induló gyerekeknek szánt felszerelt iskolatáskákat. 2250 gyermek részesülhet az ajándékban.

2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Szeptember 5-7. között zajlanak a 21. alkalommal megrendezett, Septemberfestre keresztelt torjai falunapok. Természetesen idén sem marad el a nemzetközi gasztronómiai verseny és az óriás túrós puliszka. Íme, a program.

Septemberfest – 2025
Septemberfest – 2025
2025. szeptember 05., péntek

Septemberfest – 2025

Hirdetés
2025. szeptember 05., péntek

Egy ékszerdobozt kaptak a sepsiszentgyörgyi, sajátos nevelési igényű gyermekek

Románia legszebb speciális iskoláját vehetik birtokba ebben a tanévben a háromszéki, sajátos nevelési igényű gyerekek: a sepsiszentgyörgyi intézmény egy felújított, kibővített, ultramodern felszereléssel ellátott oktatási egységgé vált.

2025. szeptember 04., csütörtök

Ezután csak telefonon keresztül lehet fizetni a parkolásért Sepsiszentgyörgyön

A parkolási díjak fizetésének tekintetében is halad a korral Sepsiszentgyörgy: jövő hétfőtől csak digitálisan lehet majd fizetni a parkolásért a városban. 

2025. szeptember 03., szerda

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok

A Sepsiszentgyörgyi Helyi Rendőrség, helyi tanácshatározat alapján immáron több éve ellenőrzi a lovas fogatokkal való közlekedést a város területén. Augusztusban újabb, engedéllyel nem rendelkező szekereket foglaltak le.

A szekerekre is vonatkoznak a forgalmi szabályok
Hirdetés
2025. szeptember 03., szerda

Még egy tanévnyi áldozat a Váradi József iskola megújulásáért

Sepsiszentgyörgy egyik legnagyobb és legnépszerűbb általános iskolájának diákjai nehéz helyzetben vannak: a tanintézmény mindkét épülete felújítás alatt áll, az osztályokat üggyel-bajjal sikerült elhelyezni. Még egy egész tanévet kell kibírni.

2025. szeptember 02., kedd

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok

A Mihai Viteazul Főgimnázium épületeinek felújítása akadozik, sportpályáján viszont zajlik a munka: itt épülnek a moduláris tantermek. Sepsiszentgyörgy egyetlen román nyelvű elméleti líceumának diákjai öt év után visszatérnek az intézmény területére.

Visszatérnek az iskola területére a sepsiszentgyörgyi román diákok
2025. szeptember 02., kedd

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust

Kétévente esedékes, immár 23. kollokviumát tartotta a Nemzetközi Címertani Akadémia augusztus 27–30. között Jászvásáron. Ez alkalomból Keöpeczi Sebestyén József erdélyi címerművész munkásságát bemutató tárlatot is berendeztek.

Kitüntették a sepsiszentgyörgyi heraldikust
Hirdetés