Közbotrángatózás

Semmilyen szögből nézve nem szabályos ez a május. Éghasadás van; a nap nyugtának nagyobb a kelete. Kacsint az ég, és síkfutásba kergeti a féllábú baktert is. – Nem is tudja, hogy jövök. Ez az, itt a csengő! Nyomáááás!
– Gyere fel – hangzik az erkélyről.
– A tűzoltó létrán-e, életem egyetlen megevője?
Kattan a kapu, fönn a másodikon az ajtó tárva. A lány már nem az ablakban, hanem a nyakában. – Gyere, gyere, gyere!
A szobában nyitva az ágy. Hihetetlen. Tálalva. Csak nem? Két év után... és ő hív…
– Öltözzünk, Istvánka. Gyorsan, menni kell...
– Vetkőzzünk, nem? Vetett ágy mellett…
– Éppen azért. Szaladjunk. Várj, marék magot a galamboknak.
– Két évezrede kívánok vetett ágyra vetemedni veled, és most galambok.
Minden reggel szór pohárnyi magot a galamboknak. Ó, annyira megszokták, aranyosak, kurrognak, kapkodnak. Most az első emelet erkélyéről a szó:
– Eteti, s ide járnak szarni.
– Hölgyem, eddig hova szartak?
– Gyere, szaladjunk valamerre, gyere már... Édesem!
– Hová, hová rohanunk... Ne siess úgy, ne szaladj... Jaj, de buta vagy.
De szaladnia kellett. A fiatal tanárnő beugrott a csendes vendéglőbe, ott megállt lihegve nevetve. Hová? Mindössze három asztalnál ültek a teremben. A lány leült, István melléje zuhant.
– Azért szaladtunk, szaladtam, mert olyan volt az ágy... Beszélnünk kell.
– Bármiről, az ágyról?
– Igen... Arról is...
– Két éve arról beszélünk. Most vége vagy végre?
– Kértél egyszer feles...
– Igen, mondtam, ha kettőnk közül valamelyik hamarább meghal, akkor én a lakásodban maradok.
Pincér jön derűsen, István egy ujjal inti csendre.
– Legyünk együtt. Házasodva. Akarod még?
– Szaladjunk vissza! Ágytól ágyig. Kicsi drága életem vagy. És én most meg vagyok kérve? Akkor meg is csókolhatlak helyben?
Erzsike lassan fölállt, kezében egy üres pohárral, remegve.
– Ülve nem esküszöm... Nem érvényes. Ez a csók ugye állva?
És úgy történt. A pincér élménye az arcán, picit tapsolt is, az egyik asztaltól is. És akkor az ajtóban megjelent két rendőr, közelítettek a párhoz.
– Maga miért üldözte ezt a szaladó hölgyet?
– Én? Ja. Házasság ügyében.
– Maga mért szaladt elől?
– Hogy szaladjunk ide.
– Egy nő kocsmába menekül?
– Nálunk így történt. Baj? Házasságkötési kockázat esetén olvassa el a használati utasítást, vagy kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét.
István visszaült, Erzsike is. Egymásra ragyogtak a döntés percében.
– Maguk itt állva közbotránkoztak – így a rendőr.
– Ugyan, mi nem botránkoztunk meg önökön, rokonszenvvel fogadtuk.
– Kérem a személyiket! És ne rokonozzon engem.
– Mi személyiséget cseréltünk ebben a percben. Erzsike, nálad van az enyém. A tied... De hol is? Itt, bennem, a szívemben, alőrmester úr. Egy életre! Az örök életre. Tudja, ömlesztett uram, nem örököltünk semmit, azért egy örök életre! Az örökölt életre esküdtünk.
Akkor érkezett egy-egy tálca különleges pohárral két gyönyörű gyakorló pincérlány, a főnök meg francia pezsgővel. És a kérdéssel.
– Odalenn a kertben vannak a nudisták. Ruházzák föl azokat szolgálati idejükben. Lelépni!