Kovásznai meseíró

A 11 éves diáklány harmadik osztályos korától ír meséket, kezdetben iskolai feladatként, magyarórára, majd saját szórakoztatására.

– Általában varázsmesét szeretek írni. Izgalmasabbnak tartom, közelebb áll hozzám. Először végiggondolom a cselekményt és a történéseket, majd ha a fejemben összeállt a vázlat, akkor vetem papírra és figyelek a meseírás szabályaira: hogy legyenek benne jó gonosz és segítő szereplők is, mesei fordulatok és számok, próbák és fokozás – mesélte a kezdő gimnazista.

Az elkészült írást elsőként a közvetlen környezetének olvassa fel.

– Elsőként a családomnak mutatom meg, mert fontosnak tartom a véleményüket. Ha írásról van szó, általában nem fogadom el mások tanácsait, makacsul kitartok a saját elképzelésem mellett, viszont egy szakember véleményére hallgatok – tette hozzá mosolyogva.

A legutóbbi, A vak leány története című meséje szintén egy iskolai projekt alkalmából készült.

– Az ötödikes tananyag része a mese és a monda típusainak megismerése. Sokféleképpen meg lehet ezt közelíteni, viszont arra gondoltam, hogy jó lenne egyszerre több legyet is csapni: az irodalomtanítás pillanatnyilag inkább olvasóvá nevelést jelent, értő irodalomolvasókat és -kedvelőket szeretnénk nevelni. Viszont mindig hiányérzetem volt amiatt, hogy úgy tanítjuk meg őket olvasóvá válni, hogy nem is próbáljuk meg kreatívan, szövegíróvá nevelni. Ha van egy gyerek, aki önként nekifog mesét, később verseket vagy bármilyen prózát írni és neadjisten meg is mutatja azt a magyartanárának, akkor az megpróbálja legjobb tudása szerint segíteni, tanácsokkal ellátni. De nem szoktuk rávenni őket, hogy kipróbálják magukat próza- vagy versíróként. Kicsit olyan ez, mintha rajztanítás során elmagyaráznánk nekik a színek keverését, a különböző technikákat és műhelytitkokat, de soha nem kérnénk tőlük azt, hogy a tanult elméleti anyagot felhasználva megadott technikával rajzoljanak, fessenek. És nem elhanyagolandó motivációm, hogy az általuk írt szövegek olvasójaként gyorsabban, könnyebben és őszintébben megismerhetem az ötödikesként még számomra ismeretlen emberpalántákat – magyarázta Czilli Aranka magyartanár.

A kezdő gimnazistáknak nagyon tetszett a mese- és mondaíró projekt. Mindenki megpróbálta a legjobbat kihozni magából, hiszen mindenki a legszebb mesét akarta megírni.

– Egymás szövegeit figyelemmel hallgatták meg, jegyzeteltek és utána megbeszélték, hogy kinek a meséjében mi tetszett, mi volt esetleg hiányos. Így azok a gyerekek is meseíróvá váltak, akik amúgy nem mennének el versenyekre. És ez a főnyereménye a projektnek – emelte ki.

A pedagógus szerint napjainkban nagy kihívás az okoseszközök, a felgyorsult digitális világ nyújtotta késztermékek korában rávenni a gyerekeket az olvasás munkájára.

– Nehéz, de nem lehetetlen. Nagyon fontos, hogy milyen szövegekkel kezdjük el az olvasóvá nevelést. Sokszor úgy érzem, csapdába kell csaljam őket, és ha nagyon izgalmas, különleges, és persze viszonylag rövid szövegekkel sikerül megszerettetni velük az olvasást, középiskolára már nyert ügyünk van. Ha mindig ajánlok valami olyan olvasnivalót, ami kedvük szerint való (és elolvasom én is azt, amit ők ajánlanak), akkor előbb-utóbb elolvassák a kötelezőket is – mondta.

Abigélt nem kell noszogatni, szeret olvasni, kedvenc írója Berg Judit. Kedvenc tantárgya a történelem és a magyar irodalom. Szabadidejét igyekszik hasznosan eltölteni.

– Szabadidőmben sokat olvasok, de nagyon szeretek gördeszkázni is, vagy ha éppen lehet, akkor a barátnőimmel töltöm az időt. Kedvenc írom Berg Judit. Mindent szívesen olvasok, amit ő írt, de a Rumini-sorozat kötetei állnak a legközelebb hozzám. Mivel elég sok tevékenységre járok, vannak már elképzeléseim arról, hogy mivel szeretnék foglalkozni, mi szeretnék majd lenni: kosárlabdaedző, tánctanárnő vagy régész – mondta mosolyogva.