Kovásznai arcok a múltból (4.)

Kovászna 20. századi egyházi történetében jelentős szereppel bíró lelkész, karizmatikus személyiség, hívei emlékezetében mindmáig él. Határozott, egyházának elkötelezett egyéniség, igazi lelkipásztor a szó szoros értelmében. Két erdélyi település: Kovászna és Fogaras magyarságának lelki és szellemi épüléséhez jelentősen hozzájárul lelkészi és közművelődési tevékenységével.

Iparos családból származik, apja Ignácz Lajos, anyja Baló Rebeka. Elemi iskoláit Désen, a teológiát Nagyenyeden végzi, ugyanott nyelvtanári oklevelet is szerez. Szászvároson tanári minőségben dolgozik, majd Kovásznára kerül első lelkésznek (1897). Első felesége 1900-ban meghal, második felesége Makkai Kornélia, a híres nagyenyedi Makkai család sarja, Makkai Sándor, a későbbi püspök és író nagynénje. Férjét sokoldalú tevékenységében segítő feleség. Gyermekei: Ida (az első házasságból), Erzsébet, László és Rózsa, a későbbi színésznő és neves írónő.

Szerteágazó tevékenysége kivívja egyháza és hívei elismerését, megbecsülését. Az orbai egyházmegye esperesének nevezik ki. Elnyeri az iskolaszéki elnöki és az egyházkerületi számvevői tisztet is. Azonkívül, hogy a templom és a parókia megújítója, Kovásznán kórházat és művelődési egyletet alapít. Kezdeményezi az erdélyi református papok nyugdíjintézetének felállítását.

Művészetpártoló személyiség. 1902-ben a Daloskör szervezte előadásnak, Gárdonyi Géza A bor című színdarabjának rendezője. Máskor jótékonysági esteken szavalatokat is vállal, nagy szerepe volt az Olvasókör működésében is. Az egyháza két könyvtárral is rendelkezik: az Olvasóköri Könyvtárral, valamint 1902-ben megalakul szintén az ő közreműködésével a Gazdasági Népkönyvtár is.

Szociális tevékenysége is jelentős. Pl. 1904-ben a szegény családok megsegítésére mozgósítja a Nőszövetség közreműködésével a tehetősebbeket. Templomépítésre, javításra, a parókia mai arculatának kialakítására (kivéve az egyik szárnyra húzott emeletet, ami Kusztos Tibor idején készült), más egyházi gazdasági tevékenységre is jut erejéből. 1905-ben a „vajnafalvi roskatag templom” újjáépítésének céljából adománygyűjtés kezdődik, egyházi jótékonysági esteket szervez e célra, valamint a lenti templom javítására, fűtésére. Az 1908-as szélviharok megrongálják a tornyot, kijavítása is gondja lett, 1910-ben helyezik fel a kijavított torony gömbjébe az emlékiratot.

Szakmájának tehetséges gyakorlója. Kitűnő szónok, egyénisége és felkészültsége korának kiemelkedő lelkipásztorává teszi. 21 évi kovásznai lelkészi tevékenysége után, 1918. október 20-án eltávozik. Fogarasra kerül, itt magyar középiskolát alapít. 1921-től haláláig a nagyszebeni egyházmegye esperese. Kemény küzdelmet folytat a román állammal, mert a piaci vámszedés jogát, ami egyháza fő jövedelmi forrása volt, elveszi, élete végéig tart küzdelme sikertelenül, sajnos rámegy a pereskedésre egyháza vagyonának egy része, az iskola létét is fenyegetve. Hívei áldozatos segítsége menti ki a bajból. 1924-ben az 1914-ben elvitt harang helyett új harangot öntet Kudzsirban. Bevezetteti a Nőegylet segítségével a templomba a villanyvilágítást.

1925-től haláláig a román parlament tagja. A magyar nyelvű közművelődés és a békés együttélés híve volt. 1927-től a fogarasi temetőben alussza örök álmát. Legmaradandóbb emléket leánya, Ignácz Rózsa írónő állít édesapjáról az Ikerpályáimon című művében és számos emlékezésében.

(Forrás: a Kovásznai Református Egyház Levéltára, Magyar Életrajzi Lexikon; Kuti Márta: Híres erdélyi magyarok (1000–1990. Népújság. 2013. nov. 29., Művelődés, 2013. dec.; A Fogarasi Református Egyházközség Honlapja; Ignácz Rózsa: Ikerpályáimon, Levelek Erdélyből)

Szabó Etelka